Utazunk megint.

Gondoltam a mai napról nem írok, hiszen utazunk egész nap, ezt tavaly már egész sokan olvastátok.

Na erre megjelentetek előttem, akik már előre szóltatok írjak, mert olvasni szeretnék újra, mikor, mi történik...

Úgyhogy semmi lustálkodás, írok J

Tegnap percre kiszámítva sikerült mindent megcsinálni.

Munka, páros nadi masszázs – ezt kéthetente ajándékozzunk testünknek, és aki csak teheti engedje meg magának, teste értékelni fogja ezt a gesztust.

Szendvicsnek való vásárlása – mert hát a terv az terv, csak az maradt ki, hogy meg is vegyük az alapanyagokat, ráadásul, ha már nem mi sütjük, akkor legyen jobb minőségű, tehát boltkeresés, és irány vásárolni.

Cicának almot venni – hopszi, szegény cicának épp elfogyóban van az alma, és átmeneti gazdájáról úgy éreztük, nem szeretné, ha ez lenne az első dolog, amit másnap már meg kell tennie. Jó gazdik módjára gondoskodtunk Szaffiról, a gyönyör, nagy fekete macskánkról.

Kezelésre időben megérkezni – hopszi megint, mivel a hát hátramaradó részében már nem kezelek, hét elejére volt összezsúfolva mindenki, akinek ez fontos volt, így volt mentős sofőr kedvesem egy kis időre újra bevethette és egyben élvezhette a ”ne vezess úgy mint az őrült, nem sietünk sehova” zárlat feloldását.

Este fél9-re már végeztem is, vihettük a cicát leszállítani, és amikor hazaértünk, indulhatott élesben a pakolás. Na ekkor már este fél 10 volt, és ekkor eszembe jutott, hogy hajnali 3-kor fogok kelni, két dolgot tudtam:

Egyeske: ennem kell, mert éhes vagyok, és ez még csak rosszabb lesz egy kis idő múlva - még a csoki is rám fért...,

Ketteske: tudtam, mit fogok csinálni az első nap utazása alatt, sőt, lehet, hogy az első 2 napon. ALUDNI. KIALSZOM magam, és ehhez minden a rendelkezésemre fog állni.

Tiszta levegő, teljesen más klíma, amihez pici szervezetem majd alkalmazkodik (természetesen regényálmaim közben), csend, külső, belő béke, nyugalom, fincsi vegán koszt, és gyermekeimmel való újra találkozás megnyugtató érzése.

Éjjel lassan álomba szenderültem, és kis idő múlva 13 perc madárcsicsergés hallgatása után agyam végleg feldolgozta, hogy ez az én telefonom ébresztőhangja, és itt (volt) az ideje, hogy felébredjek. Ebből a negyedóra csúszásból arra is rájöttem, hogy hajnali hajfestés ugrott. Bizony kedves férfi olvasók, egy NŐ még arra is képes, hogy ilyen szoros időbeosztásba utazás előtti éjjeli-hajnali időpontra ütemezze hajának fejtését. Hiszen minden rendes ember tudhatja, hogy az ember lánya a fia évente egyszeri találkozásánál nem nézhet ki bárhogy.

Szegény Bence, remélem így is megismer majd, és még örül is majd nekem.

Azért a hajam megmostam, növelve a statisztikai esélyeimet egy hatalmas ölelésre.

Mert mire vágyhat egy ANYA, akinek fia világgá indult, mint a régi népmesék hősei. Aki évente egyszer randizik fiával, jól kifigyelve azokat az időszakokat, amikor őkelme Európába érkezik.

Fiúi ölelésre, csókokra, annak érzésére, hogy a keze közötti gyermeknek minden tagja ép, és rendben van teste-lelke-szelleme-tudata, és nem csak álhírekeket küldözget egészségéről nekem hazafelé az anyai szív nyugodalma miatt. (én ugyanis mindig ezt tettem, és teszem is, ha szükséges – Anyukám rendkívül izgulékony típus...)

Mert mire vágyhat egy ANYA, akinek leánya szintén világgá ment, ahogyan a régi népmesékben igen ritkán szokás. Eltelt egy kis idő, látni, érezni akarom őt is kezeim között, szívem felett – érezve, hogy ő is EGYBEN van-e, élvezi-e az életét, vagy csak ő is feliratkozott az álhírek küldők listájára.

Igaz, mindezt mi anyák messziről mi is érezzük, mindegy hova mennek (anyukám a mai napig a hangom alapján, vagy csak rám néz, és azonnal tudja, hogy kamuztam), azért kézzel fogható bizonyítékok néha nem ártanak.

Most egyenlőre a repülőn ülünk, és alszunk, beszélgetünk, alszunk, gépelgetek, elmélkedünk.

Bemutatom Csarant nektek, társam, párom, szerepelni fog mostanság az utazásról szóló írásaimban – idén együtt utazunk. Ennek én külön örülök. Most, hogy ránéztem, az jutott eszembe, vajon tényleg őt kellett-e középre ültetnem... Mellette az ablaknál egy vékony fiú ül, rettentő álmosan és fiatalon, ezért épphogy elfér mellette. Mindegy is, én kényelmesen ülök J Fontosnak tartom megemlíteni itt a jó szívemet.

Szóval minden ébren töltött percben pontosan tudom, hol járunk, mert Csaran írás közben is elmeséli nekem, mi van alattunk, és akkor itt és itt járunk. Én valszeg kb életem árán tudnám megmozgatni ennyire földrajzi tudásomat és akkor még a félig kába állapotomat is éberré kellene ehhez cserélnem.

Aranyosak a sztyuvik, tologatják kis kocsijukat ide-oda, nem is értem pontosan miből van bevételük, miért éri meg, az utasok több mint 80%-a azonnal elaludt felszállás után, és azóta is jól megérdemelt álmukat mozizzák éppen. No problemo, kitartóan rakosgatják az utasok közlekedő térbe lógó lábait, kezeit, finom vállsimogatással jelezve tulajdonosának, hogy útban vannak, voltak.

Ők tulajdonképpen egy többoldalúan képzett csinos (légi)büfések?

Búcsúzom, elálmosodtam megint, borulásra készen vagyok.

BZS