Utazunk tovább.

Megérkeztünk, és értetlenül ácsorgok a repülő lépcsőinek tetején. Mi van itt, hova jöttem????!!!!

A nap süt, az ég tele felhőkkel, finom rajzolattal, távolban picit sötétebb árnyalatokkal tarkítva az eget. Hol van az a Skócia, amire emlékszem? Mi ez az átverés?? De az első nagy levegővételek után megvannak az illatok, a tiszta jó levegő, amit ez az ország sajátja. Szerintem minden országnak van saját illata – néha kifejezetten szaga. Igen, ez Skócia. Egye fene, lesétálok a lépcsőn, hátha más is szeretne még leszállni a mögöttem lévők közül. 

Az itteni reptér nem túl nagy, nem túl kicsi. Kisebb séta után simán átmegyünk az ellenőrzésen, és kicsit bóknak tekintjük, hogy németeknek lettünk titulálva. Csaran kiállása valószínűleg nyom egy kicsit a latban, de azért elgondolkodtunk egy percre. Mármint azon, hogy nem a rossz értelemben vett magyarnak néztek minket, ahogy néha a hírünk megelőz. Na ezen az érzésen meditáltunk egy csöppet. Idáig jutottunk, mármint én, hogy egyáltalán ilyen megfordul a fejemben. Sebaj, mi öregbítjük itt és mindenhol a magyarság hírnevét, és bevéssük sok-sok embertársunk emlékezetébe a jó értelemben vett MAGYAR szót. Aztán vihetik világgá hírünket, a szélrózsa minden irányába.

Mivel rettentő elfáradtunk repülés közben, a csomagok futószalagjánál választottunk egy jó kis ülőhelyet, és onnan sasoltuk a keringést, várva a narancs színű bőröndöm feltűntét. Türelmesek voltunk, jó idő múlva megjegyeztük, milyen jó, hogy ücsörgünk, így nem fáradtunk el még jobban.

Majd leállt műszaki hiba miatt vagy 10 percre a szalag. Ekkorra már minden fentlévő táskát ismertünk, tudtuk, mikor jönnek újabbak. Miénk sehol. Sebaj, mi türelmesek vagyunk, nettó két óránk volt átszállni a buszra, amivel majd tovább utazunk. A szalag újbóli elindulását tapssal jutalmazták többen, a miénk azonban továbbra sem volt sehol. Tömeg viszont igen.

Szerencsére nem egyedül utazom, így társam az elméjében felmerülő gyanújának hangot adott: miszerint jé, több bőrön-körforgalom van, hátha van valami kiírás, és milyen jó is lenne azt elolvasni. Nem voltam rest, utána jártam, és mély meggyőződéssel megállapíthattam, hogy mi aztán biztos, hogy nem Orlandóból érkeztünk. Tehát jobb lenne szétnézni, most már olvasás tudásunk segítségét igénybe véve pontosítani várakozási helyet. No erre nem volt szükség, magas és sas szemű Csaran messziről kiszúrta a pontos helyet. Az utolsó szalagot, ahol egy narancs színű bőrönd rettentő magányosan keringett körbe – körbe. Na – az volt az enyém. Végül is minden vágyunk teljesült, nem tolakodtunk a bőröndömért, a tömeget elkerülve, kényelmesen vártunk, és egyértelműen tudtuk azonosítani. Ennyi.

Kijutva az ellenőrzések kapujaiból énmeglepetten láttam, hogy gépfegyvere őrök vannak a váróban, ez a tavalyi képhez mérten új szín volt, azt nem tudta elkerülni figyelmemet, hogy nem hanyagul lóg rajtuk fegyverük, hanem igen komolyan sasolnak, és újjaik a ravaszon vannak.

Új érzést bírtam felfedezni magamban, a hasból-gyomorból felfelé kúszó zsigeri félelmet. Apró, pici, gyorsan ki is hunyó volt, de megvolt. Ahogy a ROSSZ bekúszik a TISZTA JÓ-ba, és a JÓ visszaveri azt. De ott VOLT. Szerintem erről még lesz szavam külön is...

Lődörgés, busz induló hely ellenőrzés, várakozás, ingyen wifi találás után eljött a busz indulási ideje, és simán átment a jegyünk, amelyek mindegyike egy azon férfinévre szóltak, és ezért malőrért picit aggodalmaskodtam még a váltásuk után két héttel ezelőtt, vajon kell-e majd sokat magyarázkodnunk. Nem kellett.

Utunk gyönyörű, és nagyon jó volt. Csarannak is biztos, de az a tényt, hogy két ülésből egy és egyharmad az övé lett, és így sem ült vágyainak megfelelően utunk felénél, és leszálláskor már tudatta vele teste. Az én pici, gyönyörű és karcsú testem megfelelően elfért a maradék helyen.

Az utam más volt mind tavaly. Teljesen más tudatállapot is jellemző mostanság rám, és az már önmagában is elég lett volna a különbségre. De hoppsza, van itt más is. A szörnyű gyanú megint előkerült!!

Hol vagyunk???!!!

Süt a nap, ragyog minden, és egy szál pulcsiban vagyok. Nem fagytam meg még, nem áztam teljesen el. Pedig már 2 órája állítólag Skóciában vagyok. Vagy mégsem???

Így megteremté Zsuzsa az esőt, és ez leesvén megnyugtatta az ő lelkét. Megérkezett státuszba állítva azt.

Na így már jobb.

A sofőr mögött ültünk, full panorámával megajándékozva, és ennek élvezetében telt 3 óra.

 
Nem bírtuk észre nem venni, hogy harsány zöld minden, telt, dús növényzet burjánzik mindenfelé az autóút mentén. Egyre több helyen törnek utat maguknak virágok, melyek gyönyörű lilaságágukkal tündökölnek. Nagyon szép harmonikus érzést adnak Nekem. Ez a részt tavaly valószínűleg átaludtam, mert emlékem egy szál sincs róla.

Erzsike!  Itt még most nyílik a bodza, vigyek még nektek? J

 Azán változik a táj, a nagyobb hegyek felé tartunk. Oda, ahol a hegyóriás a felhőbe burkolódzik, ahol a FÖLD és az ÉG összeér. Lenyűgöz, és elvarázsol.

Minél jobban közeledünk Fort WIliems-hez, annál több túristabakancsos embert látunk, és én ettől egyre nyugodtabb is vagyok. Amikor látom, hogy már csak 1 óra, és jönnek az ölelések, onnantól persze a fél szemem már az órán, és megint beigazolódik az idő változó természete, hogyha megfigyelés alatt áll, valahogy röpülésből átmegy vánszorgássá. Kvantumfizikai alapok, a megfigyelt tárgy (vagy bármi) viselkedésének változásáról..., no és arról, is, hogy elvileg nincs is idő....

Nem baj, én igyekeztem egyre kevesebbet nézni, de ahogy közeledtünk, valahogy a szemem egyre többet csüngött a sofőr óráján, és minden alkalommal matematikai bravúrral konstatáltam, hány perc is van hátra. Kis számok még mennek J

Na jó, begördültünk.

Megálltunk.

Csenge, és Bence jöttek ki elénk.

Eltervezett gyors leszállásom oly jól nem sikerült -, pedig vad forgatókönyvek készültek fejemben róla útközben-, hogy Csaran lepattanása utána mindent egyenként elejtettem, és a fél busz leszállt már, mire le tudtam kecmeregni én is. Ölelés egy, ölelés kettő, majd összeölelkezés mindhármunknak. Anyai szív mit is kívánhat még szebbet, mint annak az érzését, most már bizonyosságát, hogy minden rendben, ragyognak, gyönyörűek – kívül és belül is.

Monumentális vásárlást kértem tőlük, és az anyai szigornak eleget téve, készleteik feltöltésére való felszólításomnak megfelelően vásároltak. A végösszeg maradjon örökre titok, kifelé menet hálát adtam Istennek (is), hogy erre nekem lehetőségem adatott, és még fog is.

Bence nem éppen szép szavaival tudnám ezt még árnyalni: „ Brigi agyfaszt fog kapni, ha ezt meglátja, mert nincs is ennyi helyünk – Anya ezt te pakolod majd el!!!”

Nem kis csomag kompozíciónkkal taxit fogott Bence, és már meg is érkeztünk a kempingbe.

Na jó, minden ugyanolyan nagyon szép, mint volt, varázsa most is hat.

Vajon előző életeinkben lehetett itt valamilyen közös dolgunk, ami miatt mindenkit így vagy úgy ide sodort az élet, és mindannyiunkra ilyen erővel hat?  Filozofálgatás ideje.

Pakolás, beszélgetés, pihi, Brigi érkezik, puszik, gyors leves főzés, eláljulás után este 8ára megyünk Csenge vizitre – ő ugyanis dolgozik már pár órája.

Jól áll neki, láthatóan ÉLEVEZI, sürög-forog, csicsereg a vendégekkel, sokrétű munkáját végzi. Megtalálta, amit otthon nem sikerült neki.

Kellemes kakaózás, és beszélgetés után félálomban hazasétálunk – lévén már 10 óra, mindenki egyetért azzal hogy ideje lefeküdni, és kialudni magunkat.

Már csak az ágyon kell elférni, ami egy skót manónak sikerülhet, de nekünk, mint tavaly is, játékos lesz.

Jó éjt!

BZS