Mennyire is vagyok, de teljesen: demens???!!!

Tavaly volt szerencsém abban az élményben részesülni, amikor egy jó nagy vízeséshez, majd egy Harry Potter forgatás helyszínére elkirándultunk. Meg is fogadtam, hogy soha többé nem dőlök be Mayer Bence manipulációinak.

Ezért egyáltalán nem értem, hogy kerülhettem megint abba a helyzetben, hogy itt gyalogolok egy hajcsárral. J Ismerhetném már őt is, és magamat is.

A félúton megígért pihenő abból állt, hogy elővehettem a hátizsákból a szendvicset, amit már útközben volt ajánlatos elfogyasztanom, ha nem akartam teljesen lemaradni. De valahogy sokkal jobban is ment minden, mint tavaly.

Ám azon az útszakaszon, ahol a még most is meglepetést okozó felirat van kirakva, miszerint „életveszélyes, és csak saját felelősségre”, 300m után kapituláltam. Majdnem. Imádkoztam Csilláért, hogy jöjjön, ő biztosan megérti szenvedéseimet, hisztimet, lustaságomat, és azt, hogy elegem van ebből a szép útból, de legalább nagyon. Csilla, szeretném megjegyezni, hogy nem jöttél, és nem menekítettél ki!!!

Így tovább baktattam, és jóval tovább mentünk, mint tavaly – lévén a mezőn nem szakadt az eső, mint tavaly.

El is jutottunk egy hídig, ami 3 db kötélszerűségből állt. A fiúk hősiesen teljesítették is a kihívást.

Visszafelé gyerekjáték volt minden lépés. Egy ideig.

A mezőn hóviharhoz hasonló szél, eső, hideg és minden ilyesmi várt ránk, de ahogy elértük a veszélyes sziklás utat, védetté váltunk.

Innen valahogy megint rám tört valamilyen titokzatos erőbomba, és szinte végig kocogtam ugrabugráltam a köveken az utat. A parkolóig, ahol senki nem akart visszafelé indulni, eltűntek az emberek. Nem gond, kicsit elindulunk, és majd útközben stoppolunk...., pár lépés nem számít. Hát az út felét legyalogoltuk. Én hősiesen felnőttmódjára viseltem a megpróbáltatásokat – ezért szidtam egy kicsit a skótok fáradt turisták iránt tanúsított elutasító viselkedésüket.

Bence ekkor már nem volt velünk, mert a haza felé vezető úton ő úgy döntött, hogy szépen hazafut, lazán, csábosan. (Amúgy, ha kíváncsiak vagytok az ő világ körüli útjára, akkor arról itt olvashattok: http://benceutazik.blog.hu - ajánlom szíves figyelmetekbe)

Szóval, nem vettek fel, hiába stoppoltunk. A titok talán abban rejtőzhetett, hogy Csilla tavaly szebb volt, mint idén Csaran.

Aztán jött egy aranyos hölgy, aki a férjével utazott. Felvettek, bár úgy láttuk, a férj nem volt boldog neje eme tettétől J
Én nem győztem hálálkodni, és annyi mindent összehalandzsáztunk neki angolhoz hasonló nyelven, hogy szerintem még most is a megfejtéseken töri a fejét.

Hazaértünk, mindent túléltem, de megfogadtam, hogy többet nem megyek semmilyen rövidre ígért kirándulásra, ahová Bence hátizsákot is hoz. Ha nincs rajta, még van esély arra, hogy tényleg csak pár km-t megyünk.

Egy élmény volt levágódni a pamlagokra, és siránkozni, és egyben hősnek érezni magamat.

Akkor észrevettük a finom vacsit, amit Brigi főzött a győztes befutóknak. Bence még rittyentett hozzá nagyon finom foglamamsincsmianeve-t, és úgy befaltuk, mintha sosem ettünk volna.

Mire ezzel végeztünk, már 8h körül volt, csendesfoglalkozás következett, és aznap sem kellett minket ringatni túl sokat. Ágyba bújás után azonnal elaludtunk. Másnap ugyanis megint addig aludhattunk, ameddig csak akartunk.

Kedves 50-esek! Kerüljétek fiatal gyermeketek „azonnal szaladj fel a hegyre anyu, hogy fiatalos maradj” mondatait, fogjatok gyanút, és meneküljetek!! J

BZS