Skóciában két dolog hiányzik a szememnek:

1.
A színek. Itt a kő árnyalatai találhatók meg, a szürke 50 árnyalata. Max a téglavörös, néha. 

2.
A gabona mezők. Mit esznek? Semmilyen termesztett ehető növényt nem látunk, hosszú utunk során. 
Tényleg mi lennénk Európa egyik éléskamrája?

A buszozással kapcsolatosan már csak egy fontos kérés: ne hagyd ki a menet közben toalett használatot. De ne is írd meg nekem tapasztalataid, hidd el, el tudom képzelni. Én kipróbáltam. :)

A glasgowi buszállomáson egyszerű a helyzetünk. Egyikünknek sincs wifije, nincs min törpölni. Brigi még indulás előtt elkérte a címet, ahol fogunk egy éjszakát alukálni, reggeli repülőutunk előtt. 

Indulunk, húzzuk bőröndjeinket. Semmi gond, a nyakam fájdogál, természetesen bal oldalon fáj a biccentőizom, és társai. Mivel feltűnt végre az utca, nyugtázzuk, hogy tényleg 10 perc körüli a sétaútunk. Tetszik a környék, hisz a sétálóutcán vagyunk, vélhetően a város szivében. Szupi. 

A 220-as számmal az a gond, hogy kb 168-nál vége az utcának. Nem értjük. Kis kupaktanács után Brigi segítséget kér. 

Halvány gondolatsugárral, rossz előérzettel érkezik az emlék a fejembe: két címet írtam ki. Megnézzük a térképen a másikat, cirka 30 perc gyalog. Ha nincs bőröndöd. 

Halkan elpattan az első húr a fejemben. Fordulunk vissza, és nekivágunk. Ekkorra a buszon kezelt nyakam-vállam story már nem olyan vicces érzés. Beállt, mozgására nincs sok remény. Én meg bőröndöt húzok már 20 perce vele. 

35 perc múlva megérkezünk egy házhoz, ami nem annyira tetszik nekünk. Én egyenlőre utálom. Sírni tudnék a fájdalomtól. 

Amikor a lépcsőházba beenged minket Nicole nevű szállásadónk, leesik az állunk. Szemetes, koszos. Most már biztosan tudom, a szállást kommentezők egy része nem véletlenül elégedetlenkedtett. 

A bőröndöm Brigi cipeli fel, ekkorra az összes fájdalmam a dühömet táplálja, aminek célpontja Nicole. Spirituálisságom csúcsaként. Sorry. 

A lakást, ha egy pár szóval kellene jellemeznem, az erősen felújítandó, és takarításra szoruló. Azaz gáz, lepukkant. Az ágyra csak annyi jellemző, hogy nincs még áthúzva, bevetetlen, és... NEEEE. Egy takaró van, azaz nem csak egy ágyban fogunk aludni BrigiAnyuval, hanem egy takaró alatt is. 

A fürdőszoba olyan, amely látványtól elhatárolódunk használatától. (A kempingben fel sem merült a koszosság látszata sem...)

A wifi rooter sem vigasztalt. 

Lepakoltunk, és azonnal kijöttünk. Odakinn igyekeztem valami szépet meglátni, találni. Vissza szerettem volna hajózni magam a jókedv hullámaira. Sikerült elkapni az első belső, majd külső mosolyom. Innen már csak felfelé lehet menni. 

Briginek dolga volt a munkabejelentő állomáson, ahová elkísértük. Csodás út volt - természetesen esőben. Megtaláltuk a jó buszmegállót (no, nem elsőre), és fel is tudtunk szállni. Hárman összekapartunk annyi aprót. 

Egy bakancslistás vágyam teljesülhetett: emeletes busszal utazhattam. 15 megállót. 

Leszálláshoz lejövetelkor végem lett, már annyira nevettünk. Mivel nem tudtam forgatni már jó ideje a fejem, így lenézni sem, a meredek lépcsőn (vak botom nem lévén) peckesen felemelt fejjel, lábammal kopogtattam ki a következő lépcsőhelyeket. 

A lányok segítség helyett levegőért kapkodtak a nevetéstől. De az ott lévő skótok is emlékezni fognak egy mideig erre, annyira jól sikerült. Nő, aki vakot játszik. Őrült külföldi. 

Egy ipartelepen szálltunk le - végállomáson. 

Végtelenül kedves itt velünk mindenki, egy hivatal tele jóindulatú szociális munkás típusú emberrel. Könnyünk folyt már a sok okosságtól, Brigi könyörög, ne hozzunk szégyent rá, de fülig ér a száka. Igyekszem leállni. Nekem nagyjából sikerül is. 

Visszafelé az egyetemnél leszállunk, beülünk a menzabüfébe. Hol is ehetnénk máshol egy ekkora városban?!

Maga az egyetem nagyon szép, tetszik nekünk. Az idő ragyogó napsütés és melegünk is lesz. Figyelem, megismétlem: melegünk lesz. Elértük a 20 celsius fokot.  Vetkőzünk, átsétálunk a parkba, ami nagyon szép. Jól esik a látványa. Nagyon szép.

A város ugyanis nekem nem tetszik, egyáltalán. A séta már nem annyira dob fel, mostanra már nagyon fáradt lettem. A házunk előtt Brigitől is búcsút veszek, akit hősnek érzek a mai, velünk töltött napja után. 

Azt találtuk ki, azért ilyen a helyünk, hogy vágyunk az otthon felé könnyebben megérkezhessen hozzánk. Megérkezett. 

BrigiAnyuval ücsörögtünk, neteztünk az ágyon, felraktam a netre az addig elkészült bejegyzéseket a blogra. Majd egymásra néztünk. Ez így uncsi, fél 8 van még csak. 

Fogtuk magunkat, csavarogni indultunk. Olyan jó sport kocsmát találtunk, hogy csuda. Nagyon jó hangulat, egyszerű, finom vacsi lett a jutalmunk. Ráadásul simán hazataláltunk. 

Utolsó csevegések a gyerekekkel, alvás. 

Ma tízmilliószoros nap volt. Végem van, ha igaz. :)

2016.07.08.
Glasgow