Hazautazásunk első napja.

BrigiAnyu ébresztője egy órával hamarabb ébreszt-de csak engem, a többiek szunyálnak. Visszaaludni már nem tudok, így meditálok.
Ma Glasgow az uticél, Brigi jön velünk, dolga van ott. Utolsó Bencebúcsúztatóölelésekéspuszik megvoltak, mintha neki sem lenne annyira könnyű.

Utolsó simitások a bőröndökön, fontos gyors hajmosás, majd gondolkodás azon, hogy hogyanfogunkkinéznitélicuccbanPestenpontdélben.
Viccesen, az biztos.

Taxi már vár ránk, Fort Williem-be időben érkezünk. Busz pontos, be és felcuccolunk.
Figyelek most arra, hogy ne az ablakelválasztó mellé üljünk, már-már profi buszozóként.
Fűtést illetően a légkondi nyert elsőre, azonban egy óra múlva a fűtés nyer.

Bicajost az emelkedőn lelassítva követjük, nem ütjük el magyar módra (bocsi), hiszen záróvonal van a kanyarban felfestve.
Megvan a pihenőhelyünk is, el sem veszett. Innentől már szűkebb utak, sziklás oldalak lesznek. Majd a város, és Clair, ahol szállást foglaltunk mára.
Utazunk. Előttem Brigiék, mellettem a táskám, odakinn a táj suhan tova.
Írok.