Mennyire is vagyok, de teljesen: demens???!!!

Tavaly volt szerencsém abban az élményben részesülni, amikor egy jó nagy vízeséshez, majd egy Harry Potter forgatás helyszínére elkirándultunk. Meg is fogadtam, hogy soha többé nem dőlök be Mayer Bence manipulációinak.

Ezért egyáltalán nem értem, hogy kerülhettem megint abba a helyzetben, hogy itt gyalogolok egy hajcsárral. J Ismerhetném már őt is, és magamat is.

A félúton megígért pihenő abból állt, hogy elővehettem a hátizsákból a szendvicset, amit már útközben volt ajánlatos elfogyasztanom, ha nem akartam teljesen lemaradni. De valahogy sokkal jobban is ment minden, mint tavaly.

Ám azon az útszakaszon, ahol a még most is meglepetést okozó felirat van kirakva, miszerint „életveszélyes, és csak saját felelősségre”, 300m után kapituláltam. Majdnem. Imádkoztam Csilláért, hogy jöjjön, ő biztosan megérti szenvedéseimet, hisztimet, lustaságomat, és azt, hogy elegem van ebből a szép útból, de legalább nagyon. Csilla, szeretném megjegyezni, hogy nem jöttél, és nem menekítettél ki!!!

Így tovább baktattam, és jóval tovább mentünk, mint tavaly – lévén a mezőn nem szakadt az eső, mint tavaly.

El is jutottunk egy hídig, ami 3 db kötélszerűségből állt. A fiúk hősiesen teljesítették is a kihívást.

Visszafelé gyerekjáték volt minden lépés. Egy ideig.

A mezőn hóviharhoz hasonló szél, eső, hideg és minden ilyesmi várt ránk, de ahogy elértük a veszélyes sziklás utat, védetté váltunk.

Innen valahogy megint rám tört valamilyen titokzatos erőbomba, és szinte végig kocogtam ugrabugráltam a köveken az utat. A parkolóig, ahol senki nem akart visszafelé indulni, eltűntek az emberek. Nem gond, kicsit elindulunk, és majd útközben stoppolunk...., pár lépés nem számít. Hát az út felét legyalogoltuk. Én hősiesen felnőttmódjára viseltem a megpróbáltatásokat – ezért szidtam egy kicsit a skótok fáradt turisták iránt tanúsított elutasító viselkedésüket.

Bence ekkor már nem volt velünk, mert a haza felé vezető úton ő úgy döntött, hogy szépen hazafut, lazán, csábosan. (Amúgy, ha kíváncsiak vagytok az ő világ körüli útjára, akkor arról itt olvashattok: http://benceutazik.blog.hu - ajánlom szíves figyelmetekbe)

Szóval, nem vettek fel, hiába stoppoltunk. A titok talán abban rejtőzhetett, hogy Csilla tavaly szebb volt, mint idén Csaran.

Aztán jött egy aranyos hölgy, aki a férjével utazott. Felvettek, bár úgy láttuk, a férj nem volt boldog neje eme tettétől J
Én nem győztem hálálkodni, és annyi mindent összehalandzsáztunk neki angolhoz hasonló nyelven, hogy szerintem még most is a megfejtéseken töri a fejét.

Hazaértünk, mindent túléltem, de megfogadtam, hogy többet nem megyek semmilyen rövidre ígért kirándulásra, ahová Bence hátizsákot is hoz. Ha nincs rajta, még van esély arra, hogy tényleg csak pár km-t megyünk.

Egy élmény volt levágódni a pamlagokra, és siránkozni, és egyben hősnek érezni magamat.

Akkor észrevettük a finom vacsit, amit Brigi főzött a győztes befutóknak. Bence még rittyentett hozzá nagyon finom foglamamsincsmianeve-t, és úgy befaltuk, mintha sosem ettünk volna.

Mire ezzel végeztünk, már 8h körül volt, csendesfoglalkozás következett, és aznap sem kellett minket ringatni túl sokat. Ágyba bújás után azonnal elaludtunk. Másnap ugyanis megint addig aludhattunk, ameddig csak akartunk.

Kedves 50-esek! Kerüljétek fiatal gyermeketek „azonnal szaladj fel a hegyre anyu, hogy fiatalos maradj” mondatait, fogjatok gyanút, és meneküljetek!! J

BZS

Ma van a nyári napforduló. Remek alkalom, hogy az ember fia-lánya teremtsen.

Családomban nagy nap, ekkor van az öcsém szülinapja, kedvesem apukájának a szülinapja, és az én szülinapom is. A mai az 50- a sorban, nagyrészt ezért is vagyok éppen itt, családi körben szerettem volna eme jeles napot ünnepelni.

Nézzük csak, ezt hogyan kiviteleztük.

Kezdődött a tegnapi nap után méltatlanul korai házból való kiveréssel. A reality show-kban van ilyesmi: „5 perce van, hogy lehagyja a házat”. Jól kezdődik, mint a kivert kutya J, ballagtam leányom házába, ahol már a megbeszéltek szerint várta drága édesanyját. Ezért meglepődtünk a zártajtóra való felkenődésen. Sem az első, sem a hátsó ajtó nem volt nyitva. Csengettünk – semmi változás. Maradt az ősi trükk, kaviccsal ablakdobálás. Mire ez sikerült, már vigyorogtunk, és láss csodát két dolog is történt (illetve nem történt):

1. Nem törtünk be az ablakot
2. Csenge nagyon álmos feje is megjelent.

Nem értette igazán, hogy az előőrsként leküldött kapunyitó embere hova lett. Megmondjuk, ne gondolkozzatok sokat: lejött, hisz ez volt az utasításában, és férfias módra bedugta a fülét jó hangos zenével, hogy ne unatkozzon, ha az asszony már kiverte őt a szobájából. Ja: az ajtót nem nyitotta ki eme műveletet előtt.

Mi azonban ragaszkodtunk „álmaink netovábbjához a 21. Században”: wifi, fotelban, korlátlanul, csendes helyen. Bejutottunk.

Mi lányok elvonultunk az elmaradt hajmosásom pótlása, szépítkezések és főleg az anya-lánya cseverészés céljából. Szívet melengető óra volt.

Miután közösen a gopro képeit is végig néztük, a legjobbakat elmentve, a fiúknak indulniuk kellett Bence pontos ütemterve alapján. Mi még lustiztunk egy fél órát, utána indultunk útnak.

Innentől nekem már csak fel kellett szállnom a „minden érted van” hullámra, és élvezkedni. Meglepik, díszítések, meghatóan megírt képeslapok, lufik, gyönyörűen megterített asztal az „erdőben”, ajik, rengeteg ölelés, finom édes gyömbér bor (igen, ittam J) A többit fedje homály, családi titok.  

Az biztos, hogy a teli has, és a családtagokkal együtt töltött pihi, beszélgetés szívet melengető érzése remek szülinapi érzéseket adott.

Ez az én napom volt, hálás szívvel köszönöm.

Ezen a napon, semmi közérdekű nem történt. Magánügyi viszont jó sok :)

Az fontos, hogy végre 11-ig az ágyban fetrengtünk. Isteni élmény volt, sok-sok korai kelés után.......

Nekem fontos nap volt ez is, Bencével, Csengével hármasban együtt mentünk be a városba, vásárolgattunk, ettünk, ittunk, sétáltunk, folytattuk a beszélgetéseinket, örömünket leltük egymásban.

Azért kaptok képeket. Az utolsó egy próbafülke használatakorkészült, szerintem ötletesen megoldották...

Este a bárban a békés netezés világában találtuk magunkat, ahol nagy elhatározások születtek bennünk. Erről majd akkor írok, ha a megvalósítás útjára léptünk velük.

Legyetek jók :)

BZS

Hajnali ébresztő, gyors elkészülés, indulás a buszhoz, hiszen ma lesz a legmelegebb idő, közel két héten belül. Ideális a kiránduláshoz, és ahhoz, hogy valahogy eltöltsük azt a napot, amikor otthonról ki vagyunk tiltva egy egész napra.

A buszon nagyon jókat alukáltam, miközben lefagytak a térdeim, valamilyen titokzatos erő hatására, mert hűtést vagy hasonlót nem találtunk.

Loch Ness városkában egy dolgot nem találtunk: magát a tavat, ami azért szerintem még tőlem is csúcsteljesítménynek számít. Akkor sem volt ott. A városka szép, aranyos, de csontszáraznak tűnt.

Útközben egy mai napig megfejtetlen rejtélyes dologra bukkantunk. Az erdős részeken fel-feltünedeztek telefonfülkék, érmések. Nagyon jó ötletnek találtuk, hátha valakinek épp érméje is van, és épp hívni is szeretne valakit. De tényleg – itt más léptékkel mérik a távolságokat, és mindenki gyalogol valahonnan - valahova. A rejtély a fülke feliratában (és valószínűleg így a tartalmában is) rejlik számunkra: „telephone, fax, email”. No. Vegyük elő a már leírt mondatom, kiegészítve: „Nagyon jó ötletnek találtuk, hátha valakinek épp érméje is van, és épp hívni is szeretne valakit, vagy gyors fax-olási rohama lett, avagy email-ezve szeretné tudatni szüleivel, milyen jó is itt az erdő mélyén”. Ugye ez már kicsit furábban hangzik, ugye, ugye??

Utunk folytatódott, nagyon szép tájakon, és a lábamon éreztem, elég sokat jöttünk már, mert valszeg lefagyott.

Így érthető talán, miért vártam már, és örültem nagyon-nagyon az amúgy gyönyörű út végének, és mosollyal az arcomon léptem le a buszról, kitárt mellkassal (, a sok jógagyakorlat hatására, még a medi tanárom büszkesége is lehettem volna épp), hogy a várva-várt jó meleget magamba szívhassam, felmelegedhessek végre. Egész nap a melegben (értsd ezt is skótul: 21-24 C fok). Ez valami szuper jó lesz.

A mosoly ott is maradt hosszú órákra az arcomon, de leginkább azért, mert odafagyott. Hahhhh, hideg volt rendesen. Hálás gondolataim szálltak az ég felé, hogy induláskor mégis magamhoz ragadtam a kabátom, és nem hagytam otthon. Csarannal ellentétben, aki még pulcsit sem hozott, és rövidujjúban gondolta felhőtlen kirándulásunkat eltölteni. Megírom nektek, számomra rossz volt ránézni így.

Kalandos pisilési, és útmutatás kérés kísérlet után kerestünk egy térképet, és elindultunk. Aztán gyors roham vissza, megint toalett használat miatt. Második nekiindulásunk után már sima ügy volt a Harry Potter féle könyvesbolt, a régi templomkert felfedezése. Ezen kívül mindent, de mindent megtaláltunk aznap, amit csak szerettünk volna.

Nagyon jót csavarogtunk, sétáltunk a kedvenc szigetes parkomban, mindezt a dualitás jegyében. Én ugyanis vacogtam, néha rázott a hideg, Csaran pedig a rövidujjújában adott hálát annak, hogy ilyen remek idő van végre. (értesd skótabbul: 18 C fok) Egyikünk jobban csodálkozott a másikon --- ez tiszta dinka...

11:40-kor volt az első gondolatom arról, hogy lehet, hogy túlélem a napot.

Ugyanis a nap már-már áttörte a felhőrétegeket, és kb 2 fokot melegedett is a levegő. Így mindent elsöprő bártorsággal a zsebből elő is vettem kezem, és a jó meleg hatalmas tenyérbe átraktam. Plusz egy fél fok érzete.

Délben már napoztunk (22-23 C fok), igaz én eleinte kabátban, majd merészen már csak pulcsiban. Néztük a pecásokat (Folyó szeli ketté módra dolgoztak), a fiatalokat, a szép környéket. Tovább sétálva valami rettentő büdös szag érte orrunkat, ismerősnek tűnt, de sokáig nem jöttem rá, mit érzek, Ez a szag néha-néha eltűnt ugyan, de igazából velünk maradt innentől végig. Kb két óra múlva jöttem rá, a szeméthegynek van ilyen szaga. Elgondolkodtató volt.

A skót szoknya bolt nagyon érdekelt engem, meg is néztük, nem csalódtam. Ahhoz képest, hogy láthatóan turistáknak volt berendezve, jókat tudtunk vásárolni, és végre lett egy csini sapkám is. Itt két kört is tettünk, és jókat szórakoztunk. Segítségünkre egy nagyon is skótul öltözött úriember volt, mezítláb, ahogy kell.

Az étteremben meglepetés várt ránk, egy magyar párral találkoztunk, ott dolgoznak – remek segítség volt a rendeléshez, és kedvességük nagyon jól esett nekünk.

A sok séta fárasztó volt, vártuk már a hazafelé fuvart. Én konkrétan a még fárasztóbb várakozás közben a busz várótermében el is aludtam – párszor.

Visszafelé nagyon jól mulattunk, a buszon leghátul ültünk ezért úgy pattogtunk, mind két nagy kerek labda a kanyargós, buckás úton. Persze itt is adtunk lehetőséget a tudatos álmodásnak, és alukáltunk. Rettentően elfáradtam, mire Fort William-be értünk.

Így amikor kiderült, hogy a Kedves még egy Lidl-t is meg akar nézni a buszmegálló közelében, az égre emeltem tekintetem, és az ősrégi MIÉRT?? Kérdést tettem fel.  Válasz: CSAK, szintén ősrégi. Mi lehet olyan fontos egy sz.ros boltban, ami miatt én nekem is meg kell tennem még 412 métert???!!! Semmi. Pont olyan volt, mint otthon, csak még hidegebb, és nem volt annyira büdös.

Végre taxi, hazaértünk. Sebaj, a „holnap egész nap alszom majd, és jól kipihenem az egész napos városnézést” gondolata melengette szívemet.

ÉÉÉS akkor a hír, ami fogadott: reggel9-ig el kell hagynom a lakókocsit, csak 13h-ra jöhetek vissza. Puff neki, mármint az alvás és pihenés meleg érzésének. Micsoda kemény világ ez itten. És eldőltünk, mint két zsák.

Este 10-kor még sétáltunk egyet – ugye emlékeztek tavalyról arra, hogy errefelé alig pár órát van sötét, s majd mindennap 21h-kor kisüt egy kicsit a napocska. Remek nap volt, méltó előkészülete a holnapi nagy napnak....

Egészen addig, amíg éjfél körül Brigi a megérkezése után teát nem akart inni. Kicsi hely lévén Csengét kikerülve szándékozott leülni az asztalhoz, de nem sikerült. Egyik lépésnél félrelépett, lecsúszott, a bögre víz kiesett a kezéből, és magára zúdította. Nagyrészt, egy kisebb része rám is kifröccsent.

Mivel idő nincs, már csak filozófiai értelmű mondás, hogy itt felgyorsult az idő. Brigi kiabált szegény, én fogtam a combom. Aztán felugrottam, fogtam a legközelebbi tároló üveget, teletöltöttem vízzel, és Brigi lábát kezdtem öntözni jéghideg vízzel, végig a leforrázott részen, Csenge keresett feltörlőt, Csaranka pedig edényt, amit teletöltött, és abba beleraktuk Brigi lábát bokáig. Majd nagyobbra cseréltük – nem a lábát, hanem az edényt, egy szép nagy jénait kapott – hiába, nem 36-os a lába... (Csilla! Szívrohamod elkerülése végett ezt már csak akkor írom már meg, amikor jól van Brigilába, nyugi, szeretünk) Ez a lefagyasztás sokáig tartott. Közben megkezeltem, és látva, hogy nincs már mit tenni, lehúztam a saját nadrágom is, és Brigi zokniját felhasználva jéghideg borogatást szerkesztettem sajátmagamnak, majd magam is megkezeltem.

Ekkor már azon a kreatív elméink által közösen elképzelt képen jót nevettünk, mi lenne, ha valaki benyitna. Én félmeztelenül, egy vizes zoknival a combomon fogadnám, Brigi a jénaiba tett lábával. Egy élmény lenne.

Nagyon sajnáltuk Brigit, mert tény, hogy alapos munkát végzett – magával. Az már egy különös kérdéskört vetett fel bennem, aztán közösen meg is tárgyaltuk, hogy vajon hozzám hogyan jutott a forró vízből. És ennek mi lehetett az oka? Ilyen furmányos átlátszó módon szeretett volna eltenni láb alól, vagy csak a holnapi nagy napi fotókon szeretett volna más állapotban látni. (Apádra ütök után szabadon) Miután kiejtettük az összes hülye elméletet, maradt a baleset szó. Találtunk speciálisan erre (is) jó kencét is nálam, így amit lehetett megtettünk Brigiért. Éjjeli műszakból hazaérve Bence is megkezelte, és össze-vissza puszilgatta. (sztem ez hatásosabb volt) Éjjeli fagyott borsó kezelés is hatásos volt, de a fájdalmat folyamatosan nem tudtuk 0-ra redukálni. Brigilába mára már szebben néz ki, ma sétált is velünk jó sokat, és jelentjük jól van.

Teát azóta kivesszük a kezéből, és a közeléből is elrakjuk.

Egy hatalmasat aludtunk, és mindenkire rá is fért. 

Huh.

Nemrég éppen a könnyeim folytak, mit folytak, ömlöttek le arcomon, levegővételért meg kellett küzdenem, és öklendezéseim közben nem, semmire nem gondoltam. NEM volt rá egy pillanatom sem...

Hogyan is jutottam idáig, ezen a gyönyörű, napsütötte napon? Ja nem. A zuhogós, nagyon szeles, több réteges öltözködést kívánó napon, amikor kis ideje még azon morfondíroztam, ilyen csendes eseménytelen napon majd nem is lesz miről írnom?

Lássuk ezt az egyszerű történetet - Zsusza módra tálalva

Reggel egyre könnyebben kelünk fel, kicsomagoljuk éjjelre biztonságira hajtogatott pici testeinket, megyünk fürdeni, (én kizárólag mezítláb).

Ma reggel megállapítottam, hogy tök meleg van, már egész jó a lábamnak. Aztán körülnéztem, és azt is leszögeztem, hogy Pesten bizony még ruhában sem jönnék ki ilyen esőben, szélben, hidegben a jó kis kuckómból, tehát elég furcsának éreztem első a megállapításom.
Azért megtaláltam a saját válaszom: MEGSKÓTULTAM pár nap alatt. Nincs mese, csak ez történhetett.

Ma Fort Williem-be vezetett utunk, Juszuf a fekete autóban be is vitt minket, és mi szépen végig sétáltunk a fő utcán, néha mellkasig lehúzott kapucniban, hátha így kevésbé fúj arcba a hideg esős szél. Mondanom se kell, ez a taktika alig számított valamit. Így aztán ezzel egy idő után már nem is foglalkoztunk. Az érettebb hazaiak minden gond nélkül mezítláb, saruban közlekedtek, így legalább cipő teljes elázását kizárták, és ami befolyt elől nekik, az hátul vagy oldalt ki is folyt. Praktikus, költségtakarékos megoldás.

Én ma egy sapkára vágytam, de vágyam megmaradt. NEM találtunk olyat, ami jó lett volna. Túraboltok hegyekben, női nyári sapi nekem, egy sem. Hétfőn Csenge szemét is viszem J, és úgy keresek tovább, azaz újra.

Csarannak annyira tetszett ez a fél nap, hogy hétfői Csengés városnézés helyett ki is találta gyorsan, hogy inkább a Glen Nevis-re (https://en.wikipedia.org/wiki/Ben_Nevis) megy fel gyorsan, akár ítéletidőben. (ami azért nem teljesen vicces, elég sűrűn jár erre a mentőhelikopter...)

Hazaérve egy tavaszi friss zöldségleves leves készült, és utána a jól megérdemelt pihi követett, hatalmas alvással. Volt is miért, mára Bence karavánjának veggie hamburgerének tesztját terveztük be. Nyamika. Rohantunk, nehogy megegyék előlünk. Elég jó forgalmuk volt, és akkora adagot kaptunk, hogy haza kellett hozni megenni, ott nem tudtuk volna rendesen elfogyasztani. 1-2 harapás után éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Krákogtam, de faltam tovább. Majd jött a mindent elsöprő felismerés, hogy ez a hamburger teljesen tele lett nyomva alul mustárral, felül ketchuppel – általam, és én igen alaposmunkát végeztem. A gond azért volt nagyobb a kelleténél, mert

1. Nem az agyamban jött hamarabb ez a felismerés, hanem a szervezetemben
2. Nem bírom a csípőset – krákogás, csuklás, könnyezés, torok összeszorulás, patakzó könnyáradat, levegő hiányos állapot jellemezheti, kb ilyen sorrendben
3. Ennél a fordított sorrendnél már nincs idő a korrigálásra
4. Csarannak nincs életmentő vizsgája, tudása

A krákogás utáni szinten csak egyszer jártam – gyermekkoromban. Többször nem kíséreltem meg, nyomot hagyott bennem, ami valószínűleg már kifakult, ráfért egy erős frissítés.

Szóval ott jártunk, hogy a krákogás már megvolt, és én ettem tovább. Majs szép lassan, életemért könyörgő, nagy kerek boci szemekkel néztem életem párjára, de kérdésére már nem tudtam felelni. Szemeimből arcomat áztató tisztító arcmosást végző patakok indultak útnak, hörgő hangokat még kiadtam, melynek jelentéseire most nem pontosan emlékszem.

Ekkor elkezdtem öklendezni, ami egy kérődzésnek megfelelő kategóriába sorolható volt. Igen, visszanyeltem, újrafeldolgozásra a megrágott falatokat. Miután hosszas kísérlet után bebizonyosodott, hogy nem részesülök a kiadó hányás megváltást hozó lehetőségében, a torkom összeszűkülésekor már csak a levegő hiánya tetézhette tovább állapotom. Csaran aggódó szemei mögött nem bírtam nem észrevenni a pici mosolyt, amiről tudtam, hogy valószínűleg nagyon pocsékul és nevetségesen nézek ki. Egyben azt is jelentette arca, hogy ma még életben maradok díjjal értékelte szereplésem. Mondtam is volna erre egy cifrát, ha éppen nem másra kellett volna ez a pici oxigén, ami bekúszott szervezetembe. Cserébe tiszta, hegyi levegő volt.

Miután bebizonyosodott, hogy túlélem az uzsonnámat, a hamburger megkapta a gyilkos címet. Bencéék felé vettük utunkat megint, és a történet hallatán kerekedett jobb kedvük közepette megkértem, hogy arra a bizonyos mustárra ugyan már írja rá, hogy CSÍPŐS – hátha másnak is jól jön ez az infó. (az első szabály: mindig kérdezz először- kiiktatva mintapéldája volt)

Bencus gyermekem szélesedő mosollyal közölte, hogy nézzem már meg, arra bizony a saját hasonló tesztelése után felkerült a címke. Ellenőriztem, ott volt. NA. Jó anya módjára kicsit jobban lettem, hogy nem csak én vagyok ennyire okos, hanem ezek szerint legalább a fél családom.

Nincs is semmi gond, irány a bár, a jó hangulat fokozása, és a wifi fellelhető helye.

Rengetegen voltak, alig volt hely, de találtunk. Miután elhelyezkedtem, kikértük a kakaót, az első 3 mondat gépelése után kiderült, bizony nemsokár le fog merülni. Azaz hiába jöttünk idáig a nagy esőben. Ezáltal megtanultam, hogy indulás előtt mindig feldugom a hálózatra, és csak töltött állapotban indulok vele útnak. Semmi gond, még egy kör kakaót rendeltünk.

Ennek fogyasztása közben találkozhatott a gyomromban a mustár és hatása a kakaóval. Egységbe olvadtak, és szent kötelességüknek eleget téve tudatták velem, hogy nem lett sikeres az a próbálkozásom, hogy kakaóval enyhítsem a nemrég átélt gasztronómiai katasztrófa élményem hatását. Röviden: nagyon rosszul lettem. ÉN megfogadtam, soha többé kakaót nem iszom. ÉN, a nagy kakaós. Idáig jutottam.

Lassan hazabandukoltunk, szétszereltük a nappalit, és egy franciaágyat tákoltunk, beágyaztunk, és utolsó „többet nem iszom kakaót” mondattal mély álomba szenderültem.

Tanulság:

Olvass, mikor használsz valami (élelmi)szert, és nem, NEM mindenre jó a kakaó, és nem baj, ha néha gondolkodsz is. Józan paraszti ész használata nem tilossehol, semmikor.

BZS

Nagyon nagy élmény reggel úgy felébredni, hogy kialudtam magam. A második azonnali gondolat azonban nem árt, ha az, hogy meg ne forduljak felelőtlenül, mert azonnal a földön találom magam, ugyanis annyira keskeny az ágyunk. Én még éppen, hogy elférek, ha óvatosan alukálok. Szívem párjának széles vállai azonban alapállapotban lelógnak, és nagyon meg kell fontolnia minden mozdulatát. Bár csak akkor, ha meg szeretne mozdulni az idő alatt, amíg alszik.

Így reggel, amikor felült az ágyában őszinte kérdések tűntek fel a szemében - mi lenne, ha összebútoroznánk, és én adnék neki kölcsön egy kis ágyrészt az enyémből. Mivel nagyon jó szívű vagyok, a válaszom egy nagyon határozott és túl gyors NEM volt. (De mosolyogtam hozzá!!) Szerencsére a szoba olyan miniatűr, hogy egy bútort sem lehet sehova máshova megmozgatni a nélkül, hogy a falakat ne kellene arrébb rakni. Ezért taktikát változtatva, ezzel a logikusnak tűnő ténnyel indokoltam válaszom. Azért annyira nem jött be.

Minden estre ma éjjel a "nappali" részben alszunk, megkreálunk egy francia ágyat, és meglátjuk, hogy a hajnalban munkába indulók mennyire fognak zavarni minket. Na majd beszámolok erről. Mi fáj jobban a hajnali sürgés - forgás, avagy a keskeny ágyon alvás.

A reggeli mindenféle után skót módra mezítláb, papucsban mentem fürdeni - esőben, szélben és kb 13,5 fokban. Tudjátok teljesen HŐSnek éreztem magam ettől, már-már igazi skót vért véltem felfedezni magamban. Micsoda EGO, igazodik ez mindenhez, ami tetszik neki :)

És akkor a nap csúcspontjának, ittlétünk egyik értelmének előkészítéséhez fogtam. Egy bableves függő tudja csak értékelni igazán azt, hogy a ha egy távolba szakadt emberfia Édesanyja bableveséhez hozzá jut, milyen érzés az. Teljesen tudatosan készültem erre a főzésre, és már otthon megvettem a finom, elég nagyszemű babot (azért mutasson is valahogy), és a buszról leszállva végzett nagy vásárláson vettem zöldségeket hozzá. Nem is volt már semmi akadály annak, hogy elkezdjek főzni. Fél10-ig nem is volt semmi gond - akkor hazaért Bence, és elkezdődött az általam már majdnem elfelejtett műsor: "MIKOR LESZ KÉSZ?" Na akkor raktam oda, tehát a kérdés teljesen helyén való volt - egyszer, de 5 percenként megismételve már emlékidéző volt. Tényleg így volt, otthon is kijárt mindig ellenőrizni, biztos - ami - biztos alapon, hátha csoda folytán azonnal megfő minden....

A magyaros ízű szejtános törtkrumpli hamarabb elkészült, és ez is lett gyors végzetének oka - jóval hamarabb megettük, mint a levest. Egészen egyszerűen mindenki megéhezte, és demokratikusan megszavaztuk a fordított sorrendű étkezést.

Egyszer csak elérkezett a leves ide is, és egy idő után mi többiek már csak nézni tudtuk, hogy Bence hasába hogyan is férhet el ennyi tányér leves. Majd 30 kg-ot fogyott, vékony, pocak sehol, de vajon akkor a leves hol van? Őt magát ez nem zavarta, ette, ette - és minden Anya mosolyogva nézte volna, amikor ily módon tűnik el főztje.... Picit szurkoltam, nehogy rosszul legyen a végén...

A délután nagy beszélgetések, beájulások, szundik, jövőtervezések közt telt, különleges csokik kóstolgatása közt telt, amíg el nem mentek megint dolgozni a srácok.

Akkor titkos kisebb pakolásokba, pucolgatásokba kezdtünk (amire ennyi munka mellet sosincs idő), megunva ezt sétálni indultunk.

Nagyon jól esett nekünkaz a pár km, pedig esett, szemerkélt, suhogott aszél is. Afolyó hol szétterült, hol keskenyedve rohant előre, hangos csobogással jelezve erejét.
A fényképek biztos nem adják vissza, hogy milyenek a hegyek, a táj, növényzet..., mégis csináltam képeket...., amiket csak a FB-on láthattok, mert ide sajnos a program csak 90fokkal elforgatva, azaz oldalára állítva szúr be.

Most, így este, megint a bárban vagyunk, ahol van wifi, és remek a hangulat, érdemes ezekért ide utaznotok, persze csak ha szeretitek a csendet, a természetet, a hegyeket, az esti zsongást, kakaót, kempingezést, akár sátorral, akár lakóautóval. Jöhetsz motorral, autókkal, mindenre fel vannak készülve, igen magas színvonallal, és akár vegán étkezésed is kielégítik. (számomra amai kérésem alapján pl holnapra már lesz növényi tej, hogy a  kakaómról ne kelljen lemondanom :) )

Most így este nevetés, mosolyok, remek emberek hangulata övez minket. Jó itt!

A nagy-nagy ablakon kitekintve a fák esti búcsúintését látjuk, mehetünk aludni megint. Eltelt egy újabb nap, nagyon szerettük.

Jó éjt nektek is, szép termékeny álmokat!

BZS

Utazunk tovább.

Megérkeztünk, és értetlenül ácsorgok a repülő lépcsőinek tetején. Mi van itt, hova jöttem????!!!!

A nap süt, az ég tele felhőkkel, finom rajzolattal, távolban picit sötétebb árnyalatokkal tarkítva az eget. Hol van az a Skócia, amire emlékszem? Mi ez az átverés?? De az első nagy levegővételek után megvannak az illatok, a tiszta jó levegő, amit ez az ország sajátja. Szerintem minden országnak van saját illata – néha kifejezetten szaga. Igen, ez Skócia. Egye fene, lesétálok a lépcsőn, hátha más is szeretne még leszállni a mögöttem lévők közül. 

Az itteni reptér nem túl nagy, nem túl kicsi. Kisebb séta után simán átmegyünk az ellenőrzésen, és kicsit bóknak tekintjük, hogy németeknek lettünk titulálva. Csaran kiállása valószínűleg nyom egy kicsit a latban, de azért elgondolkodtunk egy percre. Mármint azon, hogy nem a rossz értelemben vett magyarnak néztek minket, ahogy néha a hírünk megelőz. Na ezen az érzésen meditáltunk egy csöppet. Idáig jutottunk, mármint én, hogy egyáltalán ilyen megfordul a fejemben. Sebaj, mi öregbítjük itt és mindenhol a magyarság hírnevét, és bevéssük sok-sok embertársunk emlékezetébe a jó értelemben vett MAGYAR szót. Aztán vihetik világgá hírünket, a szélrózsa minden irányába.

Mivel rettentő elfáradtunk repülés közben, a csomagok futószalagjánál választottunk egy jó kis ülőhelyet, és onnan sasoltuk a keringést, várva a narancs színű bőröndöm feltűntét. Türelmesek voltunk, jó idő múlva megjegyeztük, milyen jó, hogy ücsörgünk, így nem fáradtunk el még jobban.

Majd leállt műszaki hiba miatt vagy 10 percre a szalag. Ekkorra már minden fentlévő táskát ismertünk, tudtuk, mikor jönnek újabbak. Miénk sehol. Sebaj, mi türelmesek vagyunk, nettó két óránk volt átszállni a buszra, amivel majd tovább utazunk. A szalag újbóli elindulását tapssal jutalmazták többen, a miénk azonban továbbra sem volt sehol. Tömeg viszont igen.

Szerencsére nem egyedül utazom, így társam az elméjében felmerülő gyanújának hangot adott: miszerint jé, több bőrön-körforgalom van, hátha van valami kiírás, és milyen jó is lenne azt elolvasni. Nem voltam rest, utána jártam, és mély meggyőződéssel megállapíthattam, hogy mi aztán biztos, hogy nem Orlandóból érkeztünk. Tehát jobb lenne szétnézni, most már olvasás tudásunk segítségét igénybe véve pontosítani várakozási helyet. No erre nem volt szükség, magas és sas szemű Csaran messziről kiszúrta a pontos helyet. Az utolsó szalagot, ahol egy narancs színű bőrönd rettentő magányosan keringett körbe – körbe. Na – az volt az enyém. Végül is minden vágyunk teljesült, nem tolakodtunk a bőröndömért, a tömeget elkerülve, kényelmesen vártunk, és egyértelműen tudtuk azonosítani. Ennyi.

Kijutva az ellenőrzések kapujaiból énmeglepetten láttam, hogy gépfegyvere őrök vannak a váróban, ez a tavalyi képhez mérten új szín volt, azt nem tudta elkerülni figyelmemet, hogy nem hanyagul lóg rajtuk fegyverük, hanem igen komolyan sasolnak, és újjaik a ravaszon vannak.

Új érzést bírtam felfedezni magamban, a hasból-gyomorból felfelé kúszó zsigeri félelmet. Apró, pici, gyorsan ki is hunyó volt, de megvolt. Ahogy a ROSSZ bekúszik a TISZTA JÓ-ba, és a JÓ visszaveri azt. De ott VOLT. Szerintem erről még lesz szavam külön is...

Lődörgés, busz induló hely ellenőrzés, várakozás, ingyen wifi találás után eljött a busz indulási ideje, és simán átment a jegyünk, amelyek mindegyike egy azon férfinévre szóltak, és ezért malőrért picit aggodalmaskodtam még a váltásuk után két héttel ezelőtt, vajon kell-e majd sokat magyarázkodnunk. Nem kellett.

Utunk gyönyörű, és nagyon jó volt. Csarannak is biztos, de az a tényt, hogy két ülésből egy és egyharmad az övé lett, és így sem ült vágyainak megfelelően utunk felénél, és leszálláskor már tudatta vele teste. Az én pici, gyönyörű és karcsú testem megfelelően elfért a maradék helyen.

Az utam más volt mind tavaly. Teljesen más tudatállapot is jellemző mostanság rám, és az már önmagában is elég lett volna a különbségre. De hoppsza, van itt más is. A szörnyű gyanú megint előkerült!!

Hol vagyunk???!!!

Süt a nap, ragyog minden, és egy szál pulcsiban vagyok. Nem fagytam meg még, nem áztam teljesen el. Pedig már 2 órája állítólag Skóciában vagyok. Vagy mégsem???

Így megteremté Zsuzsa az esőt, és ez leesvén megnyugtatta az ő lelkét. Megérkezett státuszba állítva azt.

Na így már jobb.

A sofőr mögött ültünk, full panorámával megajándékozva, és ennek élvezetében telt 3 óra.

 
Nem bírtuk észre nem venni, hogy harsány zöld minden, telt, dús növényzet burjánzik mindenfelé az autóút mentén. Egyre több helyen törnek utat maguknak virágok, melyek gyönyörű lilaságágukkal tündökölnek. Nagyon szép harmonikus érzést adnak Nekem. Ez a részt tavaly valószínűleg átaludtam, mert emlékem egy szál sincs róla.

Erzsike!  Itt még most nyílik a bodza, vigyek még nektek? J

 Azán változik a táj, a nagyobb hegyek felé tartunk. Oda, ahol a hegyóriás a felhőbe burkolódzik, ahol a FÖLD és az ÉG összeér. Lenyűgöz, és elvarázsol.

Minél jobban közeledünk Fort WIliems-hez, annál több túristabakancsos embert látunk, és én ettől egyre nyugodtabb is vagyok. Amikor látom, hogy már csak 1 óra, és jönnek az ölelések, onnantól persze a fél szemem már az órán, és megint beigazolódik az idő változó természete, hogyha megfigyelés alatt áll, valahogy röpülésből átmegy vánszorgássá. Kvantumfizikai alapok, a megfigyelt tárgy (vagy bármi) viselkedésének változásáról..., no és arról, is, hogy elvileg nincs is idő....

Nem baj, én igyekeztem egyre kevesebbet nézni, de ahogy közeledtünk, valahogy a szemem egyre többet csüngött a sofőr óráján, és minden alkalommal matematikai bravúrral konstatáltam, hány perc is van hátra. Kis számok még mennek J

Na jó, begördültünk.

Megálltunk.

Csenge, és Bence jöttek ki elénk.

Eltervezett gyors leszállásom oly jól nem sikerült -, pedig vad forgatókönyvek készültek fejemben róla útközben-, hogy Csaran lepattanása utána mindent egyenként elejtettem, és a fél busz leszállt már, mire le tudtam kecmeregni én is. Ölelés egy, ölelés kettő, majd összeölelkezés mindhármunknak. Anyai szív mit is kívánhat még szebbet, mint annak az érzését, most már bizonyosságát, hogy minden rendben, ragyognak, gyönyörűek – kívül és belül is.

Monumentális vásárlást kértem tőlük, és az anyai szigornak eleget téve, készleteik feltöltésére való felszólításomnak megfelelően vásároltak. A végösszeg maradjon örökre titok, kifelé menet hálát adtam Istennek (is), hogy erre nekem lehetőségem adatott, és még fog is.

Bence nem éppen szép szavaival tudnám ezt még árnyalni: „ Brigi agyfaszt fog kapni, ha ezt meglátja, mert nincs is ennyi helyünk – Anya ezt te pakolod majd el!!!”

Nem kis csomag kompozíciónkkal taxit fogott Bence, és már meg is érkeztünk a kempingbe.

Na jó, minden ugyanolyan nagyon szép, mint volt, varázsa most is hat.

Vajon előző életeinkben lehetett itt valamilyen közös dolgunk, ami miatt mindenkit így vagy úgy ide sodort az élet, és mindannyiunkra ilyen erővel hat?  Filozofálgatás ideje.

Pakolás, beszélgetés, pihi, Brigi érkezik, puszik, gyors leves főzés, eláljulás után este 8ára megyünk Csenge vizitre – ő ugyanis dolgozik már pár órája.

Jól áll neki, láthatóan ÉLEVEZI, sürög-forog, csicsereg a vendégekkel, sokrétű munkáját végzi. Megtalálta, amit otthon nem sikerült neki.

Kellemes kakaózás, és beszélgetés után félálomban hazasétálunk – lévén már 10 óra, mindenki egyetért azzal hogy ideje lefeküdni, és kialudni magunkat.

Már csak az ágyon kell elférni, ami egy skót manónak sikerülhet, de nekünk, mint tavaly is, játékos lesz.

Jó éjt!

BZS

Utazunk megint.

Gondoltam a mai napról nem írok, hiszen utazunk egész nap, ezt tavaly már egész sokan olvastátok.

Na erre megjelentetek előttem, akik már előre szóltatok írjak, mert olvasni szeretnék újra, mikor, mi történik...

Úgyhogy semmi lustálkodás, írok J

Tegnap percre kiszámítva sikerült mindent megcsinálni.

Munka, páros nadi masszázs – ezt kéthetente ajándékozzunk testünknek, és aki csak teheti engedje meg magának, teste értékelni fogja ezt a gesztust.

Szendvicsnek való vásárlása – mert hát a terv az terv, csak az maradt ki, hogy meg is vegyük az alapanyagokat, ráadásul, ha már nem mi sütjük, akkor legyen jobb minőségű, tehát boltkeresés, és irány vásárolni.

Cicának almot venni – hopszi, szegény cicának épp elfogyóban van az alma, és átmeneti gazdájáról úgy éreztük, nem szeretné, ha ez lenne az első dolog, amit másnap már meg kell tennie. Jó gazdik módjára gondoskodtunk Szaffiról, a gyönyör, nagy fekete macskánkról.

Kezelésre időben megérkezni – hopszi megint, mivel a hát hátramaradó részében már nem kezelek, hét elejére volt összezsúfolva mindenki, akinek ez fontos volt, így volt mentős sofőr kedvesem egy kis időre újra bevethette és egyben élvezhette a ”ne vezess úgy mint az őrült, nem sietünk sehova” zárlat feloldását.

Este fél9-re már végeztem is, vihettük a cicát leszállítani, és amikor hazaértünk, indulhatott élesben a pakolás. Na ekkor már este fél 10 volt, és ekkor eszembe jutott, hogy hajnali 3-kor fogok kelni, két dolgot tudtam:

Egyeske: ennem kell, mert éhes vagyok, és ez még csak rosszabb lesz egy kis idő múlva - még a csoki is rám fért...,

Ketteske: tudtam, mit fogok csinálni az első nap utazása alatt, sőt, lehet, hogy az első 2 napon. ALUDNI. KIALSZOM magam, és ehhez minden a rendelkezésemre fog állni.

Tiszta levegő, teljesen más klíma, amihez pici szervezetem majd alkalmazkodik (természetesen regényálmaim közben), csend, külső, belő béke, nyugalom, fincsi vegán koszt, és gyermekeimmel való újra találkozás megnyugtató érzése.

Éjjel lassan álomba szenderültem, és kis idő múlva 13 perc madárcsicsergés hallgatása után agyam végleg feldolgozta, hogy ez az én telefonom ébresztőhangja, és itt (volt) az ideje, hogy felébredjek. Ebből a negyedóra csúszásból arra is rájöttem, hogy hajnali hajfestés ugrott. Bizony kedves férfi olvasók, egy NŐ még arra is képes, hogy ilyen szoros időbeosztásba utazás előtti éjjeli-hajnali időpontra ütemezze hajának fejtését. Hiszen minden rendes ember tudhatja, hogy az ember lánya a fia évente egyszeri találkozásánál nem nézhet ki bárhogy.

Szegény Bence, remélem így is megismer majd, és még örül is majd nekem.

Azért a hajam megmostam, növelve a statisztikai esélyeimet egy hatalmas ölelésre.

Mert mire vágyhat egy ANYA, akinek fia világgá indult, mint a régi népmesék hősei. Aki évente egyszer randizik fiával, jól kifigyelve azokat az időszakokat, amikor őkelme Európába érkezik.

Fiúi ölelésre, csókokra, annak érzésére, hogy a keze közötti gyermeknek minden tagja ép, és rendben van teste-lelke-szelleme-tudata, és nem csak álhírekeket küldözget egészségéről nekem hazafelé az anyai szív nyugodalma miatt. (én ugyanis mindig ezt tettem, és teszem is, ha szükséges – Anyukám rendkívül izgulékony típus...)

Mert mire vágyhat egy ANYA, akinek leánya szintén világgá ment, ahogyan a régi népmesékben igen ritkán szokás. Eltelt egy kis idő, látni, érezni akarom őt is kezeim között, szívem felett – érezve, hogy ő is EGYBEN van-e, élvezi-e az életét, vagy csak ő is feliratkozott az álhírek küldők listájára.

Igaz, mindezt mi anyák messziről mi is érezzük, mindegy hova mennek (anyukám a mai napig a hangom alapján, vagy csak rám néz, és azonnal tudja, hogy kamuztam), azért kézzel fogható bizonyítékok néha nem ártanak.

Most egyenlőre a repülőn ülünk, és alszunk, beszélgetünk, alszunk, gépelgetek, elmélkedünk.

Bemutatom Csarant nektek, társam, párom, szerepelni fog mostanság az utazásról szóló írásaimban – idén együtt utazunk. Ennek én külön örülök. Most, hogy ránéztem, az jutott eszembe, vajon tényleg őt kellett-e középre ültetnem... Mellette az ablaknál egy vékony fiú ül, rettentő álmosan és fiatalon, ezért épphogy elfér mellette. Mindegy is, én kényelmesen ülök J Fontosnak tartom megemlíteni itt a jó szívemet.

Szóval minden ébren töltött percben pontosan tudom, hol járunk, mert Csaran írás közben is elmeséli nekem, mi van alattunk, és akkor itt és itt járunk. Én valszeg kb életem árán tudnám megmozgatni ennyire földrajzi tudásomat és akkor még a félig kába állapotomat is éberré kellene ehhez cserélnem.

Aranyosak a sztyuvik, tologatják kis kocsijukat ide-oda, nem is értem pontosan miből van bevételük, miért éri meg, az utasok több mint 80%-a azonnal elaludt felszállás után, és azóta is jól megérdemelt álmukat mozizzák éppen. No problemo, kitartóan rakosgatják az utasok közlekedő térbe lógó lábait, kezeit, finom vállsimogatással jelezve tulajdonosának, hogy útban vannak, voltak.

Ők tulajdonképpen egy többoldalúan képzett csinos (légi)büfések?

Búcsúzom, elálmosodtam megint, borulásra készen vagyok.

BZS

Van egy nagyon jó hírem, az utazó blog olvasóinak, és Skóciának: Június 15-én utazom megint Skóciába.

Ha szeretnél ennek az útnak is részeselenni, nincs is más dolgod, mint a követést beállítani - így mindig velem lehetsz, minden új bejegyzésnél :)

Oka nagyon egyszerű, Bence és Brigi végre megint Európába érkeztek, és most már mind a két gyermekem, és párjaik is ott lesznek. Családi munkahely lett a Kemping. :)

Tehát figyelem Skócia, megint jövök!!!!

Most picit másként lesz, ebből csak két árulok csak el :)

1) Párommal Csarannal együtt utazom

2) Sokkal több utazást, körbenézést tervezünk, mint amiben tavaly volt részem.

3) a többi meglepi lesz.

Mivel tudom, hogy ez a hír minden rendes olvasót letaglózott, már be is fejezem az írást, gyönyörködjetek addig is Brigi fotójában.

Ölelés.

Szeretek utazni, az utóbbi évekhez képest az idei a sok újdonsággal együtt ebben is változást hozott.   

Szerencsés ötletnek bizonyult feliratkozni utazók oldalaira, és követni őket. A sok érdekes leírás, kaland olvasásán kívűl még a mostani Prágai 3 napot is szerencsésen megtaláltuk.

Gáborék nem tudtak utazni, és a teljes veszteség elkerülése végett engedménnyel árulták foglalt újtjukat. Soha rosszabb fogást :)

Szóval BenceAnyu megint utazik. Most Csarannal - egy türelem szobrával, aki több mint jól viseli az éveket mellettem :)

Legutolsó hazai kiruccanásunk ár - érték aránya azért odavágott neki - még engem is megzavart,-nem vágyom már wellneszezni -, ha csak nincs más is a célkeresztben.

Nézzük, hogyan is leszünk mi ketten együtt teljes 3 napot utazás közben.

(Aki nem érti, jogos kérdésként merülhet fel benne, mi ebben az újdonság, hiszen együtt élünk több éve. A titok nyitja az, hogy Csaran nem az az izgő-mozgó alkat, utazás bolond - mostanra érett be talán ….)

Tegnap már sikerült a hangulatot felborzolnom, egy "wifi nincs kontra mi lesz velünk útvonal tervezés frissítési lehetőség nélkül" témakörrel. Hiszen, ha sztrapacska ügy miatt letérünk az autópályáról, akkor te jó ég, mi lesz velünk, hogyan találunk vissza?

Ügyes voltam, és mikor már mindenkit kikészítettem, a témával, végre elérkeztem a megértés kellemesen lebegő érzésvilágába - a benzinkutak wifijének reménye megnyugtatott. Fél órán belül a felvert hangulat is helyrebillent. Ügyes vagyok...

… és kezdtem élni a gyanúval, hogy lehet, hogy mégis izgat engem ez az utazás, és jobb lesz, ha végig gondolom mégegyszer, mit is szeretnék vinni, stb. A gondolatmenet vége az lett, hogy inkább majd reggel gyorsan összepakolok - azaz indulás előtti percekben.

Estére a mostanában szokásos menetrend szerinti rosszullét jött rám, -no para, reggelre el szokott múlni, éjjeli vendég:)-, gyorsan elaludtam önkezelés közben, ez ugyanis a legjobban bevált módszerem jelenleg erre.

Szép álmokat!