Skóciában két dolog hiányzik a szememnek:

1.
A színek. Itt a kő árnyalatai találhatók meg, a szürke 50 árnyalata. Max a téglavörös, néha. 

2.
A gabona mezők. Mit esznek? Semmilyen termesztett ehető növényt nem látunk, hosszú utunk során. 
Tényleg mi lennénk Európa egyik éléskamrája?

A buszozással kapcsolatosan már csak egy fontos kérés: ne hagyd ki a menet közben toalett használatot. De ne is írd meg nekem tapasztalataid, hidd el, el tudom képzelni. Én kipróbáltam. :)

A glasgowi buszállomáson egyszerű a helyzetünk. Egyikünknek sincs wifije, nincs min törpölni. Brigi még indulás előtt elkérte a címet, ahol fogunk egy éjszakát alukálni, reggeli repülőutunk előtt. 

Indulunk, húzzuk bőröndjeinket. Semmi gond, a nyakam fájdogál, természetesen bal oldalon fáj a biccentőizom, és társai. Mivel feltűnt végre az utca, nyugtázzuk, hogy tényleg 10 perc körüli a sétaútunk. Tetszik a környék, hisz a sétálóutcán vagyunk, vélhetően a város szivében. Szupi. 

A 220-as számmal az a gond, hogy kb 168-nál vége az utcának. Nem értjük. Kis kupaktanács után Brigi segítséget kér. 

Halvány gondolatsugárral, rossz előérzettel érkezik az emlék a fejembe: két címet írtam ki. Megnézzük a térképen a másikat, cirka 30 perc gyalog. Ha nincs bőröndöd. 

Halkan elpattan az első húr a fejemben. Fordulunk vissza, és nekivágunk. Ekkorra a buszon kezelt nyakam-vállam story már nem olyan vicces érzés. Beállt, mozgására nincs sok remény. Én meg bőröndöt húzok már 20 perce vele. 

35 perc múlva megérkezünk egy házhoz, ami nem annyira tetszik nekünk. Én egyenlőre utálom. Sírni tudnék a fájdalomtól. 

Amikor a lépcsőházba beenged minket Nicole nevű szállásadónk, leesik az állunk. Szemetes, koszos. Most már biztosan tudom, a szállást kommentezők egy része nem véletlenül elégedetlenkedtett. 

A bőröndöm Brigi cipeli fel, ekkorra az összes fájdalmam a dühömet táplálja, aminek célpontja Nicole. Spirituálisságom csúcsaként. Sorry. 

A lakást, ha egy pár szóval kellene jellemeznem, az erősen felújítandó, és takarításra szoruló. Azaz gáz, lepukkant. Az ágyra csak annyi jellemző, hogy nincs még áthúzva, bevetetlen, és... NEEEE. Egy takaró van, azaz nem csak egy ágyban fogunk aludni BrigiAnyuval, hanem egy takaró alatt is. 

A fürdőszoba olyan, amely látványtól elhatárolódunk használatától. (A kempingben fel sem merült a koszosság látszata sem...)

A wifi rooter sem vigasztalt. 

Lepakoltunk, és azonnal kijöttünk. Odakinn igyekeztem valami szépet meglátni, találni. Vissza szerettem volna hajózni magam a jókedv hullámaira. Sikerült elkapni az első belső, majd külső mosolyom. Innen már csak felfelé lehet menni. 

Briginek dolga volt a munkabejelentő állomáson, ahová elkísértük. Csodás út volt - természetesen esőben. Megtaláltuk a jó buszmegállót (no, nem elsőre), és fel is tudtunk szállni. Hárman összekapartunk annyi aprót. 

Egy bakancslistás vágyam teljesülhetett: emeletes busszal utazhattam. 15 megállót. 

Leszálláshoz lejövetelkor végem lett, már annyira nevettünk. Mivel nem tudtam forgatni már jó ideje a fejem, így lenézni sem, a meredek lépcsőn (vak botom nem lévén) peckesen felemelt fejjel, lábammal kopogtattam ki a következő lépcsőhelyeket. 

A lányok segítség helyett levegőért kapkodtak a nevetéstől. De az ott lévő skótok is emlékezni fognak egy mideig erre, annyira jól sikerült. Nő, aki vakot játszik. Őrült külföldi. 

Egy ipartelepen szálltunk le - végállomáson. 

Végtelenül kedves itt velünk mindenki, egy hivatal tele jóindulatú szociális munkás típusú emberrel. Könnyünk folyt már a sok okosságtól, Brigi könyörög, ne hozzunk szégyent rá, de fülig ér a száka. Igyekszem leállni. Nekem nagyjából sikerül is. 

Visszafelé az egyetemnél leszállunk, beülünk a menzabüfébe. Hol is ehetnénk máshol egy ekkora városban?!

Maga az egyetem nagyon szép, tetszik nekünk. Az idő ragyogó napsütés és melegünk is lesz. Figyelem, megismétlem: melegünk lesz. Elértük a 20 celsius fokot.  Vetkőzünk, átsétálunk a parkba, ami nagyon szép. Jól esik a látványa. Nagyon szép.

A város ugyanis nekem nem tetszik, egyáltalán. A séta már nem annyira dob fel, mostanra már nagyon fáradt lettem. A házunk előtt Brigitől is búcsút veszek, akit hősnek érzek a mai, velünk töltött napja után. 

Azt találtuk ki, azért ilyen a helyünk, hogy vágyunk az otthon felé könnyebben megérkezhessen hozzánk. Megérkezett. 

BrigiAnyuval ücsörögtünk, neteztünk az ágyon, felraktam a netre az addig elkészült bejegyzéseket a blogra. Majd egymásra néztünk. Ez így uncsi, fél 8 van még csak. 

Fogtuk magunkat, csavarogni indultunk. Olyan jó sport kocsmát találtunk, hogy csuda. Nagyon jó hangulat, egyszerű, finom vacsi lett a jutalmunk. Ráadásul simán hazataláltunk. 

Utolsó csevegések a gyerekekkel, alvás. 

Ma tízmilliószoros nap volt. Végem van, ha igaz. :)

2016.07.08.
Glasgow

Búcsú

Napsütötte hegyoldal, csillogó sziklák, zuhogó vízesések, köveken szétterülő patakok, tavak, fűvel borított lápos mezők, bárányok sokasága, egyedülálló fák meséje, ösvények kanyargása, mohásnak tűnő hegyek, lankás dombok, zordabb sziklás hegyormok, ezerarcú felhők, amiket bármikor elérhettem volna, ha nagyobbat tudok ugrani, havas hegycsúcsok, szél, mely sosem bántott minket, de mondig körülöttünk volt, felföld.

Isten véletek. Köszönöm, hogy láthattalak benneteket, érezhettelek benneteket, hálás a szivvel búcsúzom.

2016.07.08.

Hazautazásunk első napja.

BrigiAnyu ébresztője egy órával hamarabb ébreszt-de csak engem, a többiek szunyálnak. Visszaaludni már nem tudok, így meditálok.
Ma Glasgow az uticél, Brigi jön velünk, dolga van ott. Utolsó Bencebúcsúztatóölelésekéspuszik megvoltak, mintha neki sem lenne annyira könnyű.

Utolsó simitások a bőröndökön, fontos gyors hajmosás, majd gondolkodás azon, hogy hogyanfogunkkinéznitélicuccbanPestenpontdélben.
Viccesen, az biztos.

Taxi már vár ránk, Fort Williem-be időben érkezünk. Busz pontos, be és felcuccolunk.
Figyelek most arra, hogy ne az ablakelválasztó mellé üljünk, már-már profi buszozóként.
Fűtést illetően a légkondi nyert elsőre, azonban egy óra múlva a fűtés nyer.

Bicajost az emelkedőn lelassítva követjük, nem ütjük el magyar módra (bocsi), hiszen záróvonal van a kanyarban felfestve.
Megvan a pihenőhelyünk is, el sem veszett. Innentől már szűkebb utak, sziklás oldalak lesznek. Majd a város, és Clair, ahol szállást foglaltunk mára.
Utazunk. Előttem Brigiék, mellettem a táskám, odakinn a táj suhan tova.
Írok.

Ébredés korán, hogy még munkába indulás előtt puszikat tudjak kiosztani.
Az idő egész barátságtalan, most először van ilyen hangulata. Vagy csak az utolsó itteni nap érzés van velünk?
Én írom a blogokat, meglepiket, főzök, és az élet nagy kérdésein gondolkodom. Igyekszem agyból lejönni a szívbe. A feltett kérdésekre megérezni a választ. Aztán elengedtem őket. Hajnalban a válaszok is megérkeztek. Most reggel, amikor írom a bejegyzést, látom már pár lépés távolságból, hogy több válasz is érkezett. Köszönöm.
Bence korán végzett, és éhes volt - szeme felcsillant a magyar ételek láttán. Evés után nagyon jót beszélgettünk. Édes kettesben.
Csomagolás, pakolás. BrigiAnyu szomorkodik. Aztán rácuppanunk az ötletemre, menjünk be a bárba. Van wifi, kalaó, és mellesleg a gyerekek is ott vannak. Mennénk is, csak kilcsot nem találjuk. Elvitték az összeset. Sebaj, az ajtót kukával, bőrönddel, és a kinyitott spejzajtóval torlaszoljuk el. Belülről. Így egészen jókedvünk támad attól a mozdulatsortól, ahogy BrigiAnyu kiküzdi magát az ajtón. Kár, hogy nem vettem videóra.
Elsétáltunk az étteremig, ahol nagyon jó volt a hangulat, tele volt a bár rész is, nem hiszem, hogy unatkoztak volna a fiatalok. Pörgés volt.
Két kakaó is lecsúszott, ami mint később kiderült, nem volt jó ötlet. Az éjjel első részén ez még többször eszembe jutott.

Mindannyiunknak nehéz. Rettentő késő van, már én is érzem a búcsúzás illatát. Simogatom a lábát kezét, egymásra mosolygunk. Aztán nézem a kis lakásukat. Érzelmek kifejezésénen még mindig nem vagyok túl jó. De legalább már nem menekülök.
Aztán jön a nem szeretett, elkerülhetetlen menjünkaludni mondat.
Lefekszem. Gyomrom forog, de hamar álomba merülök. Abba a világba, ahol minden lehetséges. Újra járom a hegyeket, reülünk szelek szárnyán, kalandozunk, védelmezhetem magunkat.
Reggeli ébredéskor felismerem, végérvényesen felnőtt tud magára, sőtt magukra vigyázni, felelőségteljesen beleáll életébe, feladataiba. Testi, lelki, szellemi szinten rendben van - mehetek haza. Jó hely a világ bármely pontja így számára, számukra.

Csak tudnám miért folyik a könnyem akkor itt, írás közben.....

2016.07.08.

Mindenki vesztett a fogadásán - amely arra irányult, hogy hogyan, milyen formában fogunk ébredni, fel és kikelni az ágyunkból. Olyan simán ment, hogy csak 1-2 óra múlva jutott eszembe hogy még nyögni is elfelejtettünk.De ekkor már a buszon ültünk, és Inverness felé.

A buszon ült egy pár a vezető mögött, akiknek nagyon melegük volt (valszeg nem voltak egészségesek a plusz 60 kg-tól), emiatt egy fullos légkondit nyomott a vezető egész végig - illetve az utolsó 5 percben kikapcsolta.
Itt ahol a 25 fok már kánikula, és meg akarnak halni a melegtől ekkor az emberek, lehet valami fura logikája annak, hogy 15 fokban klimát használnak. számomra legalábbis fura. No de a buszon mindenki más takargatta magát, szellőzőket bezártuk, de a default-osokat nem lehetett, igy maradt a kabáttalpulcsivalhogyanrakjamkimagamfeluletét össznépi játék.

Hát fiatalok, egész úton szépeket láttunk, Loch Ness mellett jöttünk minimum egy fél órát, de a szörnyet nem találtuk a vizben.

Láttunk több golf pályát, eszembe is jutott egy kedves ismerősöm, aki járt ide golfozni - már értem, miért szerette ezeket a helyeket annyira. Mindenkinek ajánlom az utat, aki erre jár. Ezen az úton egy csoda is történt. teljesen megértettem magam valakivel, és ő is értett engem. Volt itt egy néni, aki nagyon segitőkész volt, tátogott, mutogatott, hadonászott, mosolygott. kis idő elteltével rájöttem, hogy jelel nekem, süket néma - és nagyon boldog, hogy valaki végre szóba áll vele. Én pedig végre örültem, hogy valakit megértek :).

Megérkezésünk után egy Harry Potter hangulatú könyvkereskedésbe mentünk el, ahol csak régi könyveket lehet kapni. A fényképek majd önmagukért beszélnek. Hideg volt, és tényleg jó hangulatú. Az utcán melegedtünk, és a szomszédos sirhelyekre látogattunk, Bence tavalyi egyik reggelijére emlékezvén, amit itt fogyasztott.

Soha jobb helyen, ugyebár. Szintén szép minden, rálátni innen a városra, adta magát a hely hangulata azonnal. Láttunk itt elektromos buszokat (nagyrészt ezek járnak), gyönyörű itteni stilusú házakat, 

Ez egy galéria, kattints a képre, ha végig szeretnéd nézni

• 
• 
• 
• 
• 
• 

sétáltunk a folyóparton jó sokat, és vissza is. Kicsit meg is kavarodtam a sok kis hid által, olyan érzésem volt, mintha körbe-körbe e mennénk át a folyó másik oldalára, ami ugye geometriai lehetetlenség.

A kinézett étterem ablakából pont rá lehetett látni a város kis folyóparti részére, ez tovább emelte a hangulatot.

Hát ekkor akcióba léptem, és aznapi önmagamat felhoztam, és angol műveltségemet fitogtatva azonnal lekurváztam a pincér nénit, aki ezt azért nem érdemelte ki. A lady helyett egy laza madam-t cimeztem neki. Szeme kikerekedett, nem reagált, de szerencsére könnyen felejtett, mert elnézést is kértem tőle. remélem értette. Azért ettől a többiek könnyesre nevették magukat, én meg majd elsüllyedtem szégyenemben.

Az étel amit rendeltünk elég későn érkezett, várakozás közben lettem felvilágositva, hogy kis saláta mennyiség helyett kétszemélyes tálat rendeltem be - Brigivel együtt. Ráadásul nem is volt jó, finom, de fél óra múlva kiderült, hogy rossz volt - gyomrunk üzente: ilyet soha többet. Ez volt itteni létünk első, és utolsó rossz ételhez fűződő élménye. Itt ittam életem első, és remélem utolsó olyan narancslevét, amit egy üveggel kikértem, és mindössze 1 dl nagyságú volt. Érezni véltem a visszahatás törvényét, de minimum a bénaságomét.

Rohamtempóban visszamentünk a buszhoz, ahol mély álomba kerület minden utas, mert itt viszont túlfűtöttek. Biztos egy számtógép átlagot számolt oda-vissza útra hőmérsékletből.... Ráébredtem arra is, hogy a tegnap kezdődött kevesebb kaját életérzést jobb komolyan venni, ha más hangulatú repülőutat szeretnék hazafelé.

Megkönnyebbülve szálltunk le.

Hazaérésünkkor igen büdöset éreztünk, szaglásztunk, mi romolhatott el, de aztán kiderült semmi kaja, csak Bencének 2 év gyaloglás után a tegnapi teljes elázás, és nem kiszáradás kivégezte végérvényesen a bakancsát. Végleg megérett egy újra a helyzet. A többit a képzeletetekre bizom. :)

Esti programként vacsi közben a világjárók képeinek végét néztük: Grenada az utolsó Karib tengeri szigetük, New York, amcsi medi központ, Kanada/Torontó. 

Mindenki fáradt volt, elérkezett az utazás mélypontja - közeledik a hazautazás napja. Semmi gond, alvás jött. 

A mai tanulság:
sose bántsd meg azt, aki az ételedről gondoskodik, és tudd, hogy a városnézés is sétából áll :)

Időre ébredni mindig szép, pláne nyaralás, avagy izé - ... őszölés idején.

No para, ma sétálunk egyet, szendvicsezgetünk, bárhol megállhatunk pihizhetünk majd. Örömrepülés, ahogy azt a siklóernyősök mondják.
Ezt szeretem!!!

Készülődés, persze én mint utolsó lettem készen, de utálom, ha hajtanak, majd én tudom, mi jó nekem. :D
Indulás előtti lelki válságon túlesvén, jött a pulcsitvigyekvagysem válság. Jó tanács: mindig legyen.

Jó az idő, 25 perc boldogságos gyaloglás, szebbnél szebb utakon. Enyhe pulzusszám emelkedés jelzi, haza kéne menni. :)
Semmi gond, itt az eső is, barátunk már - hittem így egy ideig. Kb 10 percig. Utána már szerelmetes érzésem csitult.
Kicsi eső, pici zuhé, esőerdei szakadó eső legyen, ahogy lennie kell.

Felmerült benne, vajon miért nem vettem esőnadrágot kb a 2 napon már?

Hideg vizes farmer a világ legjobb cucca, mert amikor a súlya szép lassan lehúzza rólam önmagát, akkor legalább kilehet az egész derekam. Persze ahhoz, hogy teljesen felhúzzam, ruházatot kicipzározni, rétegeket újraépíteni szükséges, és így végre belül is vizes lehetek.
Vagy ez, vagy a csendben alattomosan, centiről-centire csúszó farmer, ami korlátoz a mozgásban.
Ön bevállalja?
Kreatív gondolataim ekkor kanyarodtak a huzentróger, azaz nadrágtartó felé. Vágyaim netovábbja lett eme ruházkodási kellék. Hát vannak még mostanában is be nem teljesült vágyaim, ez is ide került.
Maradt a naci le, vizes tapadás megszüntetése, kabát szét, rétegek fel, gatya fel, rétegek vissza, kabát össze.
Közben gyaloglás, le ne maradjak, túravezetőnk ugyanis ekkor megrovásban részesít.

Ja. Nem is írtam, hogy ugye kb délig csak vizet iszom. Egyszerű, tiszta ügy. Addig, amíg van hol pisilni, sokszor, sokat.
Kirándulás elején, napsütésben még csak az a gondom adódik, hogy út széle csak az alkalmas erre, és az ember forgalom nem nulla.
Később az esőben már az is szempont, hogy gyors legyek. Legalábbis, ha nem a hideg, vizes bugyit szeretem.
Gyors voltam. :)

Túravezetőnk rendkívül intelligens, így mindig csak épp annyit adagol a hátralévő útról, amit fel tudunk dolgozni, teljes hiszti nélkül.
Ez persze nem teljesen igaz- integetett az első egy harmadnál valamilyen távoli vizesés, és utána lévő szurdok-hegyoldal felé, de kiröhögtük, s bátran mentünk tovább. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy
- úgy neveltem, ne hazudjon
- nem tudja felmérni, mennyit bírnak irodaszékes anyáik
- még 5 éves szinten ragadt, Istennek tekint, aki mindent meg tud oldani, mindenre képes.

Eljött (korán) az az időpont, amikor belső mantrába fogtam, lépésenként buzdítva hitegetve magam.  Ettől azt hitték rossz kedvem van (persze a haláltusa hasonlíthat is erre), így beszélnem is többet kellett, bizonygatva jól vagyok. Azért vakkangatásoknál többre ne gondoljon senki itt.
Aztán Bence egyszer csak mellém ugrott - nem kis ijedelmet okozva nekem ( írnám, hogy majd megállt tőle a szivem, de az már így is maximumon teljesített), és lenyomott egy edzőt megszégyenítő sprint hajrás szöveget, ettől belső mosolyra fakadtam. Külsőre nem telt. Szerencsére nem tudtam, hogy ha az emelkedőn felvonszolom magam, az odaút felénél (se) járunk majd még.
No para, lankás rész, gyönyörű táj, oxigén újra van.

Filozófikus hangulat jött rám, a " jelen pillanat megélése" gondolat nyomán. Ezzel is furán nézhettem ki, ismét aggodalom jött elő, jól vagyok-e. Itt már nekem is szöget ütött a fejembe, milyen szarul is nézhetek ki..., vagy csak a csendben kirándulnék stílus nem jön be a többieknek. Elgondolkodtam, minek annyit beszélni, beszélni, amikor az ember egyedül is elég sok magának. :)
So, fényképezések, pisilések, fel-le ruhaigazítások, esőimádás. Hálám sokszor feljutott az égbe, hogy a bakancsom profi, nem ázik be, és hogy hoztam pulcsit. Ezt fel is vettem magamra sok didergés után - eddig vártam a jó időt -, de nem jött.
Ekkor szembesültem azzal a ténnyel is, hogy a pink kabáton passzentos volta miatt ugyan befért alá a pulcsi, de így nyerhettem magamnak tapasztalást arról a mondásról, érzésről, hogy " ..., mint a michelin baba". Mozgásban "picit" leszűkültek a lehetőségeim, ha ezt így finoman kifejezhetem.

A többiek cipői:
Brigié még valamennyire rendben, Bencéé csak a talpán ereszt (befelé, és csak vizet), BrigiAnyué városi bokagumicsizmaoldalánvizetimádógumiszalaggal - azaz ne hord, ha igazán esik fajta.
Tehát nyugi nekem.

Ami azonban hiányzott, az az izom - mindenhonnan.
Kicsit bántott, hogy ilyen löttyedt formában vagyok, de inkább az életben maradásra, és az azértis-ra helyeztem a súlyt. Régebbi túrás életemből tudtam, itt csak a nyílhegyű figyelem jó nekem, igy a sok feleslegest leépítettem agyamban, körülöttem - környezetem szépségét beengedtem.
Kanyarogtunk, jól gyalogoltunk.
Kicsi vízeséshez megérkeztünk, pont akkor amikor a varázstankönyv szerint kellett érkeznünk, oda, ahol tavaly Benő a hídról ugrált a vízbe. Nem igazán értettem, miért mondogatja egyre többször, ahogy közeledünk, készüljek fel a látványra. Amikor megláttam, rájöttem gyorsan. Lövelltem egy gyilkos "hülyevagygyerekmeghallhattálvolna" pillantást. Erre Bence: Bemászunk a kövekre akkor a zuhatag felé? Pillantás:"tényleghülyevagy" elküldve. Majd 5 perc múlva bemásztunk. Hm.
Van róla kép, de nem adja vissza a valóságot, Benő is ezért mondogatta a felkészülő mondatait nekem.

No, eső nem adja meg magát, megyünk tovább, békés rész jön.
Sok idő múlva - épp felfelé megyünk, ekkor már országúton, - elhangzik a mondat: lesz még kapaszkodós rész.
Megállunk, nézünk: ez nem az??!!
Hát nem.
Brigi feje szétesőben, kap egy akupresszúrás-nadis kombó kezelést tőlem, egy gyönyörű és hatalmas "kavicson".

Odafenn gondolták, van itt még mit hozzátenni ehhez az úthoz, és 2 másodperc alatt trópusi stílusú szakadó-ömlő esőt kaptunk. Fa alatt vártuk meg, amíg mindenki szép sorban ráébred, hogy ez biz'a nem 5 perces lesz.
Na jó, indulás, a már bevált - minden mindegy alapon.
Megérkeztünk. Parkoló, vízesés, célban vagyunk -- Steall Waterfall
Le is ülnénk pihizni, akár a földre is, de Bence gyanús mozdulatokkal megy egy tábla felé, amire konkrétan a "veszélyes, halálos" felirat van némi rajzzal pingálva, és én mindkettőt megértettem. Összes szőke hajam égnek állt - még van tovább, és az is e tábla mögött??!!!!
Benő nagy mondása jött: mi szerint "hülyéknek van kirakva", mire én megjegyeztem, hogy "mi azért elég szőkén
hozzuk ezt a szinvonalat alapból, lehet, hogy nekünk szól?
Talán az eső is csúszósabbá teheti az utat?"
"Nem, annyira nem gáz! Igen, itt megyünk tovább." - jött a válasz.
Itt mérges lettem, egy két gondolat szó formájában elhagyta a számat, és inkább neki iramodtam.
A szurdok ösvénye kövekből, vízátfolyásokból, emelkedőből tevődött össze. Az a féle, ahol ha jön valaki szembe, félreáll jó helyen, utat adva a másiknak. Ha lehet ne lépj rossz helyre.

Egy idő után már élvezhető lett, azonkívül, hogy gyönyörű volt, kihívás szagú lett.
A fennsíkon ahová célként érkeztünk, forgatták a Harry Potter sárkányos viadal részét. Kaják elő, lazulás esőben, majd indulás vissza.
Tudom, hogy te is tudod, hogy vizes sziklákon felfelé a könnyebb. Mi most lefelé indultunk. Mivel én ilyenkor adottságaimat meghazudtolóan zergévé válok, Bence intelme csak annyi volt: csúszós, lábadra vigyázz. Lentig szinte meg sem álltam.

Itt azonban egy hibás értelmezés mentén végem lett.
Ígéret: "vissza stoppal megyünk" alapján - gondoltam itt a parkoló, azonnal sofőr interjú, popsim alá autó, és otthon meghallhatok végre. Ja nem. Séta megint.
Megalkottam a " gyerekek miért hiszik, hogy a szülők 20 évesek kondijában vannak", és a "miért nem figyeltem oda arra, mire mondok igent" című mondataimat.
20 perc után lett autó, anyákat beültették két férfi mellé.

Nagyon jó érzés volt csak ülni, és úgy haladni. Szemem megakadt az amúgy nagyon kedves egyik pasi combján . mert a gatyója  - le volt térdig tolva. BrigiAnyu megjegyezte, hogy mi van, ha nem is jó emberek? Semmi. ellenállni nincs erőnk már úgysem. (pedig a gatyós látványt és gondolataim meg sem emlitettem, tudván stoppolásos félelmeiről.) Elfuvaroztak haza minket, és ennyi. Hálásak voltunk érte nagyon.

Átöltözés, rendezkedés után a fiatalok is megérkeztek, és együtt mentünk a várva sajttortáért, ami a győzteseknek járt. Isteni finom, ki ne hagyjátok, ha itt jártok.
Aki ismer tudja, hogy nem iszom alkoholt. De most csatlakoztam a többiekhez, és egy bailist töltettem a kakaómba. Érdekes kombónak tűnt első hallásra. Volt hozzá tejszínhab, pillecukorral. Hát rám fért, és nagyon tuti volt, ezt otthon is kipróbálhatjátok.
A gondok ott kezdődtek, amikor innen fel kellett állni, meg kellett mozdulni - de semmi aggodalom, nyögtünk rendesen. 

Szeretném itt megjegyezni, hogy a bárból való hazasétán ragyogó napsütéses idő volt már, és egész este ebben volt részünk. Még le is pirultam, mert kiültem a kispadra, ahol 2 nappal ezelőtt kivitt kispárnát megtaláltam - szétázva. Még most is szárad szegényke.

Késő este a másnapi útitervet próbáltuk hulla fáradtan összeállítani. Ez kb egy órán át tartott. Senki nem értett már senkit. Jó vezetőként (üdv az egomnak) elővettem a jó kis toyota módszert: papírt, ceruzát fogtam, írtam mindent: Egyszer csak meglett a megoldás, buszjegyeket megvette Bence.
Az ébresztő időpontja meglévén végre ledőlhettünk, azonnali mély álomba süppedve.

Tanulság:
Mindig tudd, mire mondasz igent. :))))

2016.07.05.
Glen Nevis

Hajnali kelés, több órás alkotói ébrenlét után 1 óra szundi.
Felkeléskori tükörképem hangosan sikoltozott hajmosásért, így -természetesen a pink kiskabátomban - kicaplattam a közös zuhanyzóba. Szuper ötlet volt, végre 3 mp-es víztakarékos zuhanyzás helyett hosszú ácsorgással, örömködéssel egybekötött fürdés, hajmosás jött. Felfrissülve, két oldalról hajszárítóztam hajam, úgy néztem ki, mint valami western filmhős két pisztollyal hadonászva.

Megfejtésre szorult az is, hogy egyik pisztolyom miért szárít jobban, de addig ügyködtem, lóbáltam kattingattam, amíg hasonló teljesítményre nem sarkalltam mindkettőt.
Elégedett, győztes cowbolyhoz méltó arccal jutalmaztam magam. Ezt keretezte hosszabb szőke hajam, immár szárazon.
Ezután a picit képzavaros leírás itán evezünk a konyhai vizekre.
Megrendelésem volt magyaros rakottkrumplira.
Egész délelőtt sütöttem, főztem. Analitikus logika, logisztika kellett hozzá: edény, hely, eszköz, anyag szűkösség miatt.
Kihívásnak telintettem, türelemmel oldottam meg a felmerülő apró-cseprő feladatokat. Már-már meditációs hangulatba kerültem.
Minden finom is lett, 4 kaját hoztam össze 1 helyett.
Nyamika

Bence időben hazaért, ebéd, közös beszélgetés, programegyeztetés, buszjegy foglalások után kezeli BrigiAnyut.
Om mani padme hum

2h körül jön Brigi is, ők bemennek a városba, kabátot venni. Ugyanis vettem tegnap magamnak, ami mind Briginek, mind BrigiAnyunak tetszik, megfelel - így ma beszerzésre is kerül gyorsan. Na meg együtt lehetnek, csicsereghetnek.
Bence 5-ig ér rá, mi sétálunk kettesben egy jó nagyot, aztán itthon élek majd egy kis lelki életet, amíg a csajszik meg nem érkeznek.

Jót kirándultunk, és végre van net a közelben is, és nem is esik az eső. Sőtt, melegem van. Lassan én is olyan leszek, mint az engem körülvevő emberek, máskor hidegnek vélt időben is melegem lesz. Te jó ég, mi lesz otthon velem??

Képeket a facebookra rakok még fel ott nem forgatja össze-vissza a technika ördöge - tehát ha érdekel, keresd meg a saját oldalam.

Pusszantás, megyek, élvezem az itteni létet.

Reggel hullafáradtan mentek a fiatalok dolgozni, így kaptak gyümölcssalátát, üzivel - ne jöjjenek utánunk....

Elrendeztük magunkat, majd 11h körül beindultunk a városba. Gyalogos, útmenti séta mellett döntöttünk, melyet 45 perces szintidővel teljesítettünk, gyors, kilépett tempóban. Szép nagyon az út is, erdőimádók kedvéért említem fák között mentünk.

Olyan tudatosan koncentráltunk az útra, hogy csak a városba érve jöttünk rá, egyikünk sem emlékszik merre is mentünk előző napok valamelyikén taxival. Sebaj előre lódultam, mentünk tovább, szapora léptekkel. Plusz fél óra gyorsan, gyorsan. Főleg azért, mert már 20 perce szakadt, és jól eláztunk már.
Persze a nőket mi is igazíthatná jobban útba, mint egy nagy-nagy túrabolt outlet. Azonnal menedéknek néztük, és több liter vizet magunkon bevíve beöntöttük a boltba. Errefelé a túrázóknak minden megbocsáttatik, ha gondban vannak, így élhettünk még.

Most, hogy újra tudtuk kalibrálni agyamat, megláttuk, hogy pont jó helyen vagyunk, irány a sétálóutca. Ebben az esetben vásárló utca.

Persze az utca első állomása a hamburgeres kocsma-étterem.  Hatalmas ebéd, száradás.

Anyák álma!! Gyermekek nélküli tobzódás, nyugiban nézelődés. Vásárlás.
Skót dudás fiatal zenész, napsütéses napozás (5percre).
Egy jó kis pink kabátka beugrott a táskámba. Nagyon tutika.

Mivel nem volt, aki tiltakozzon, mindenki kapott valamit. Sálat, zoknikat, csokikat...

Hazafelé taxivsl jöttünk, nehogy gyalogolni krlljen feldelé. Ezért meglepett minket a látvány, végig lejtett az út, délelőtt jöttünk emelkedőn.
No problemo, megérkeztünk, bár vasárnap lévén feláron...:(

Az utat kipihenvén mialatt a gyerekek filmet néztek, mi pihiztünk, majd Karib tengeri képnézegetés , mesélés jött. Megtudtunk olyan eddig homály fedte dolgokat, mint:
3 napos napszúrás
a fejben landoló matchete "kis" sebe mégiscsak maradandó lett, elcás komoly betegség, sorozatos herpeszek, stb....

A bemutató végére kidőltem, kidőltünk.
Mély alvás következett, hajnali 1 óráig - amikor is SÖTÉTBEN felébredtem.

Miért? Majd olvass tovább....

Már csak a rettentő nagy zuhék keltik fel figyelmünket - az is azért, hogy hogyan öltözve induljunk, ha épp menni szeretnénk. Alapállapot az eső, és megnyugodva állapítottam meg magamban, hogy esőhöz való nagyon jó viszonyom mélyült, és semmiképp nem romlott. Egy kis aggodalom azért volt bennem ez irányban.

Volt itt olyan zuhé, amikor kinn álltam, és hálás szívvel gyönyörködtem szépségében.
Én lettem az esőnő. Rain woman. :)

Ez a táj, hely igen alkalmas az egyedüllétre, önmunkára, elmélyedésre, meditációkra. A csönd nagyon jól esik.
Mehetek amennyit akarok, és magamban lehetek.
A szél ezer hangja, a táj ezer arca, az eső ezer formája mind segítségemre vannak ebben.
A szembejövők szemében is sokszor vélem ezt az életérzést felfedezni. Egy rövid köszönés, szemek-lelkek összevillanása, ennyi csak.
Közel a mindenséghez. Egyre többet vagyok itt is filozofikus hangultban, imádom.

Mahámudrá - Nagy Pecsét

Már csak a borulások hiányoznak.

Isteni finom lett minden, és nagyon finom desszertet is kaptunk hozzá.
Sokáig tartott míg elkészült, és én már elszoktam már az éhes, sürgető szemektől. Én szerintem akkor van kaja, amikor van. Kivéve, ha én is nagyon éhes vagyok. :D

Átmelegedésként megnéztük Bencéék Karib szigeti fényképeinek egy részét, hallhattunk olyan történeteket, amikről eddig nem tudtunk.
Nagyon tetszett. Sok csoki kíséretében el is fáradtunk, nagy alvás következett - mosogatás, rendrakás után.

Gyanúsan sütött a nap, gyors öltözés, és uccu mentünk sétálni. 3 órásra sikeredett, mellesleg egy nagy hegyoldalnak indultunk neki. Lendület, lihegés, oxigénhiány, kitartás, egyik láb a másik után. Újra, és újra. Fenn pihi, hálaadás. Majd leszaladás. Sokszor szinte bokáig a keresztben lejövő, lezúduló patakokban. Sok kis vízesés van, és hatalmas kövek, "becsomagolva".

Persze víz nélkül indultunk, eredetileg csak max fél órára, de ez már csak lefelé jövet tűnt fel. Ittunk volna egy jót.

Valami csoda ez a hely.
Skócia legmagasabb hegyeinek völgyében vagyunk, kedves, jó emberekkel, azonos hobbival.

Mostanra a kemping csaknem megtelt. Mindenféle korú, színű, nemzetiségű emberrel, fajtájú kutyával.  Kutyusok 80%-a skót juhász, valami miatt nem meglepő számomra. De rettentő aranyosak.

Eljött az a nap, amikor tudtam végre egyet beszélni az otthonnal - tartós wifin keresztül. Bár közben a kezem lefagyott, jól esett.
Este beszélgetések, nevetések ideje lett, aztán kidőltem.

Itt kb erről tudom, hogy késő lehet - ugyanis nagyon világos van szinte mindig.
Hajnalban már, késő este még nappali világosság van. Persze a felhők miatt ez többféle árnyalatban.

10h körül Bence is érkezik, én már ágyban. Mély alvás előtt.